2024.03.28.
Gedeon, Johanna

Ő lesz A Dal 2016 döntőjének egyik extra fellépője


A belarusz származású norvég énekes, zeneszerző és hegedűművész, lesz A Dal 2016 döntőjének egyik extra fellépője. A döntő másik extra produkciójának előadója pedig A Dal tavalyi győztese, Csemer Boglárka.

Alexander Rybak

A Dal 2016 történetében először lép nemzetközi sztárvendég a színpadra: a minszki születésű norvég Alexander Rybak amellett, hogy sikeres dalszerző, énekes és hegedűvirtuóz, a 2009-es Eurovíziós Dalfesztivál győztes előadója is. A Dal 2016 döntőjében a 2009-es nyertes dalát, a Fairytale-t adja elő.

Alexander Rybak zene iránti vonzalma már ötéves korában látszódott, így zenetanár szülei zongorázni és hegedülni tanították fiúkat, aki aztán a hegedű mellett tette le a voksát. Rengeteget utazott és számos helyen lépett fel. Egy ilyen utazás során írta meg a Fairytale című számát, amellyel 2009-ben megnyerte az 54. Eurovíziós Dalfesztivált Moszkvában. A rákövetkező évben két országban is elnyerte a legmagasabb zenei kitüntetést: Norvégiában a Spellemann of the year (Artist of the Year) 2009, Moszkvában a The Best Newcomer of 2009 elnevezésű díjakkal jutalmazták művészetét. 2013-ban Fehéroroszországban Az év emberévé választották.AppleMark

A Dal 2016 döntőjének másik extra produkcióját pedig A Dal 2015 győztese, Csemer Boglárka adja elő.

Share