2024.03.29.
Auguszta

Kocsis Korinna újabb világmegváltó lépést tervez


A gyönyörű Kocsis Korinna a világ meghódítására készül: decemberben összeméri szépségét az egyik legrangosabb nemzetközi verseny, a Miss Supranational mezőnyében.

A magyar modell számára egyáltalán nem lesz új kihívás az, hogy nemzetközi porondon mutatkozzon be, hiszen 2009 óta folyamatosan szerepel a kifutókon, illetve kamerák előtt. Ez a verseny azonban mégis más: a Miss Supranational mezőnyében 100 ország legszebb lányai szállhatnak ringbe a királynői, valamint a négy udvarhölgyi címért.

Hazánkat már több ízben képviselték magyar lányok a Miss Supranational világversenyén, de 2015-től hivatalosan is egy női testvérpárhoz kerültek a licence jogok, akik öt éve kezdtek el szépségversenyt szervezni Hajdú-Bihar megyében. A Miss Hajdú-Bihar évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendett, versenyük országossá nőtte ki magát, tavaly pedig úgy döntöttek, hogy a nyertest erre a rangos világversenyre, a Miss Supranational-re küldik. A jogtulajdonosok szerint ez a szegmens is nagy változásokon megy keresztül, így ahhoz, hogy a Miss Supranational több legyen, mint az eddigi szépségversenyek, egy komoly és nagy újításokkal tarkított stratégiát dolgoztak ki, amibe a Korinna választása az eső lépcsőfok.Kocsis Korinna 2

Ugyan a verseny nyolc éves történetében európai lány még nem kapta meg a koronát, ez még inkább reménnyel és elszántsággal tölti el Korinnát.

Kocsis Korinna 3Ha visszagondolok a 18 éves önmagamra, úgy látom az akkori Korinnát, mint egy tapasztalatlan, éretlen lányt. Túl fiatal voltam még ahhoz, hogy igazán profi módon viselkedjek a kifutón vagy egy rendezvényen. Az azóta eltelt hét év alatt annyi tapasztalatot szereztem mind a modellkedés területén, mind a versenyeken, hogy immár nem az bizonytalanul mozgó lány vagyok, hanem egy határozott, magabiztos nő” – mesélte Kocsis Korinna Miss Supranational Hungary 2016, aki nem csak tapasztalt, de a külföldi trendekhez illő megjelenést képvisel, ráadásul jól beszél angolul és saját ruhamárkával is rendelkezik.

Kocsis Korinnának, a Miss Suprantional Hungary 2016-nak minden esélye megvan arra, hogy előkelő helyezést szerezzen a világversenyen, ahol a tulajdonosok a legszebb beauty modellt keresik, a világmárkák trendjeinek megfelelően választják ki – ezeknek a szempontoknak Korinna tökéletesen megfelel.

November 18-án már indulok Lengyelországba, a Miss Supranational felkészítőjére, a döntő pedig december 2-án lesz, így igazán eseménydús és izgalmas időszak áll előttem. Az utóbbi hetekben a korábban lekötött munkáim mellett kizárólag a felkészülésre koncentráltam, nagy hangsúlyt helyeztem az edzésre és arra, hogy kitaláljam: mivel rukkolok elő az alversenyeken. A bikinis, estélyis és nemzeti viseletes alversenyek közül az utóbbit várom leginkább, ugyanis a szervezők új irányvonalat találtak ki, és nem a klasszikus kalocsai vagy matyómintás ruhában, hanem egy magyar jellemvonásokat hordozó, látványos modellben mutatom meg magam a nemzetközi közönség előtt. Nem latolgatom az esélyeimet, mert ezen a versenyen még sosem nyert európai lány, a mai trendek inkább az ázsiai és dél-amerikai szépségeket részesítik előnyben, azonban nem alapozok erre, bármi megtörténhet. Az biztos, hogy a korábbi tapasztalataimmal a tarsolyomban és a tudatos felkészülésemmel mindent megteszek annak érdekében, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki magamból” – árulta el Korinna.

 

Share