2024.03.29.
Auguszta

Mihály Hanna cikkei

mm

Kislányként arról álmodtam, hogy újságíró legyek. Szeretem a zenével kapcsolatos témákat, de a divat és a gasztronómia sem áll távol tőlem.


0

Obama: Párizsban az emberiség és az egyetemes értékek ellen intéztek támadást

Párizsban nemcsak Franciaország és a franciák, hanem az emberiség és az egyetemes értékek ellen intéztek terrortámadást – jelentette ki péntek este a Fehér Házban Barack Obama amerikai elnök. Obama leszögezte, hogy az Egyesült Államok minden segítséget megad legrégebbi szövetségesének, Franciaországnak a terrorizmus elleni harcban, és mindent megtesz az elkövetők felelősségre vonásáért. Az amerikai elnök elmondta, hogy…

Share
0

Terrortámadás Párizsban – Több, mint 100 halott

Több terrorakció sújtott le péntek éjjel a francia lakosságra Párizsban. Legalább hat helyen zajlott le lövöldözés Párizs belső kerületeiben. 129 halálos áldozata van a pénteki párizsi terrorsitatámadásnak, amit az Iszlám Állam vállalta magára. 352-en sérültek meg, 99-nek válságos az állapota. Az ügyészség szerint három terroristacsoport összehangolt akciójáról volt szó. Hét merénylőt megöltek: a Bataclan klub egyik…

Share
0

Döntsd el te, hogy melyik legyen 2015 legnagyobb slágere

Az év dalát keresi a VIVA. A nézők döntik el, melyik 2015 legnagyobb slágere. A zene tv szavazásra buzdítja év végén a nézőket, a csatorna kedvelői az év legtöbbet játszott és legnépszerűbb klipjeiből összeállított százas listára voksolhatnak. A szavazás novembertől öt héten át tart a VIVA honlapján, december 20-án pedig kiderül, hogy a nézők szerint melyik Az év…

Share
0

Divababákkal a veszélyben lévő gyermekekért!

A különleges és egyedileg felöltöztetett dizájn babákat magyar kiválóságok, közismert és népszerű személyek „fogadták örökbe”, mert egyetértenek, azonosulnak célunkkal: fontos felhívnunk a figyelmet a világ veszélyben élő gyermekeire. Ada, Ábel Anita, Balla Eszter, Csemer Boglárka, Dobó Kata, Erdei Zsolt, Farkasházi Réka, Für Anikó, Gryllus Dorka, Hámori Gabriella, Horgas Eszter, Liptai Claudia, Marozsán Erika, Osvárt Andrea,…

Share
0

Ők voltak a 2015-ös Victoria’s Secret Fashion Show angyalai

Tegnap rendezték meg a világ egyik, ha nem a legnagyobb és egyben a leghíresebb fehérneműcégének divateseményét, a Victoria’s Secret Fashion Show-t, New York-ban.  A Victoria’s Secret show mindig óriási esemény a márka életében. A fehérneműk bemutatása épp ezért rendre a stílusos és látványos jellemzőket követi. A Victoria’s Secret kifutóján nem csak világhírű szupermodellek mutatják be a szebbnél…

Share
0

Király Viktor ha nem vigyáz, ki is zárhatják a versenyből

Király Viktor magyar idő szerint kedd hajnalban lépett színpadra az amerikai Voice élő adásában. Lisa Stansfield All Around The World című dalával nagy sikert aratott, de csak szerdán derül ki, hogy továbbjut-e. Ám ha nem szabályosan kampányol a Facebookon, ki is zárhatják. A magyar énekes Lisa Stansfield All Around The World című számát énekelte soulos hangzásban. Az amerikai…

Share
0

Apa lesz Nick Carter!

A hírek szerint hamarosan apa lesz a Backstreet Boys egykori szívtiprója, Nick Carter. Az énekes és Lauren Kitt tavaly mondták ki a boldogító igent!Nick Carter-hez és feleségéhez egy neves amerikai bulvárlap szerint hamarosan megérkezik a gólya. A People magazin szerint a Backstreet Boys egykori szépfiúja és szerelme, Lauren Kitt Carter máris első babájukat várják. A 35 éves…

Share
0

Ma már két esküvőt tartana Sarka Kata

Eskütétel 400 fő előtt a Szent István Bazilikában, 300 fős fogadás a budavári Hiltonban, tízezer kristállyal ékesített menyasszonyi ruha – Sarka Kata esküvőjét egy ország csodálta 2008-ban. A nagy nap óta hét év telt el, és a gyönyörű modell szerint hamarosan újra oltár elé állhatnak férjével, Hajdú Péterrel. A második esküvő azonban biztosan visszafogottabb lesz….

Share
0

Nagyszabású jótékonysági akciót szervez a Playboy

Első alkalommal indítja el nagyszabású jótékonysági kampányát Magyarország emblematikus férfimagazinja. A Playboy Hero kezdeményezés célja, hogy olyan férfi példaképeket állítson, akik szakmai sikereik mellett fontos társadalmi ügyek mellett is kiállnak. A kampányhoz olyan hírességek is csatlakoztak, mint például Istenes Bence, Fluor Tomi, Pachmann Péter, Kárász Róbert és Csonka András. Művészek, televíziós személyiségek, sikeres üzletemberek is…

Share
0

A burgundi és a kék a sláger – Sminktippek őszre

Sokakat meglephet, de ebben a szezonban a kék újra virágkorát éli a sminkdivatot tekintve. Emellett dominálnak a nehezebb, sötétebb színek, mint például a burgundi. Legyen szó esti vagy nappali sminkről, bátran használhatjuk mindkét szín árnyalatait. A legújabb trendeket Sárkány Márti, a MOM Park Douglas Senior Make-Up Artistja mutatja be. „Az utóbbi időszakban a földszínek uraltak…

Share
0

Itt a Compact Disco új dala és klipje!

Új dallal és klippel jelentkezett a Compact Disco! A slágervárományos Van az úgy a zenekar negyedik magyar nyelvű dala. A fiúk nemrég azt is elárulták, hogy ezen a vonalon akarnak most továbbmenni, és ezután is magyar dalokat fognak írni. „Teljesen természetesen megy már magyarul az éneklés, a Te meg én című dalunknál még furcsa volt…

Share
0

Istenes Bence és Csobot Adél első közös gyermeküket várja

Csobot Adél és Istenes Bence nagy bejelentést tett a Facebookon. A fiataloknak hamarosan gyermekük lesz, a nagy hírt közös videóban mondták el. Nagyon boldogok, de még titkolni szerették volna a baba érkezését, végül úgy döntöttek, hogy elmondják ország-világnak, hogy gyermekük lesz. Eletunk legfontosabb bejelentese :))) Szerző: Istenesbence, 2015. október 28.   Adél és Bence 2012-ben az…

Share
0

Elhunyt Bodnár Attila fia

Meghalt ifjabb Bodnár Attila. A 39 éves énekest a magyar közönség az X-Faktorból ismerhette meg. Hogy mi okozta a férfi halálát, egyelőre nem tudni. – Megrendülten hallottuk a hírt, hogy az X-Faktor egykori felfedezettje, Bodnár Attila meghalt – mondta Barabás Éva, a Fókusz műsorvezetője, de többet nem közöltek. A férfi utcazenélésből élt, és az X-Faktor 2010-es szériájában…

Share
0

Boggie meghódította Európát

Három ország, hat koncert tíz nap alatt. Mérhetetlen boldogság és több ezer néző Európa legjobb klubjaiban – ez röviden Boggie első európai turnéjának mérlege. Boggie tíz napos, hat állomásos, három országon átívelő Európa-turnéjáról a napokban érkezett haza zenekarával. Boggie-ék nyitották a párizsi Jazz sur Seine fesztivált a Sunset&Sunside klubban, Párizs belvárosában, teltház előtt. Ebben a…

Share
0

Justin Bieber még mindig menő – Íme a 2015-ös MTV EMA nyertesei

Akrobatikus előadások, két lábon járó tévékészülékek, őrjöngő közönség – vasárnap este minden a zenéről szólt a milánói Mediolanum Forum színpadán, ahol a világ legtehetségesebb énekesei vették át az MTV Europe Music Awards díjait. Az est legnagyobb győztese a visszatérő Justin Bieber volt, aki a Legjobb férfi előadó és a Legjobb rajongótábor díj mellett még három…

Share
21 / 23 oldal« Első...10...1920212223