2024.04.19.
Emma

ZENE

0

Három év után itt az új Adele dal és klip


Az Oscar-díjas és Golden Globe-díjas, nyolcszoros Grammy-díjas angol énekesnő a Skyfall óta alig hallatott magáról. Végre megtörte a csendet és új szerzeménnyel kápráztatja el rajongóit. Adele Hello című új dalához klip is készült. A dal a hamarosan megjelenő 25 című lemezről való. A videót Kanadában forgatták, Xavier Dolan rendezésébn. Az az érzésem, hogy új kedvenc Adele sláger született….

Share
0

A Hősök együttes nem akart a bevált recepthez nyúlni (interjú)


Megjelent a Hősök új klipje, ami a Legjobban című dalhoz készült. A videó hűen tükrözi a srácok idei mozgalmas nyarát, ami koncertekről, fesztiválokról és az elmaradhatatlan kalácsevésről szólt. Júniustól augusztusig nagyon aktív volt a Hősök, közel 60 koncerten szólaltatták meg slágereiket. Eckü-t telefonon értem utol, hogy a klipről, a nyárról és a szülinapról beszélgessünk. Nem…

Share
0

Dal 2016: Jövőre Stockholmba mehet a győztes!


A tehetséges előadók és együttesek idén október 19. és november 25-e között jelentkezhetnek műveikkel A Dal című műsorba, melynek célja, hogy a szakmai zsűri és a közönség közösen találja meg azt a Dalt, amely 2016. májusában, Stockholmban hazánkat képviselheti a 61. Eurovíziós Dalfesztiválon. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap a mai napon nyilvánosságra hozta az idei…

Share
0

Tolvai Reni nemzetközi lehetőséget kapott!


A népszerű énekesnőt nem első alkalommal kérik fel nemzetközi produkcióra, de sportverseny kampánydalát idén készített először. A novemberi IFBB Fitness Világbajnokság hivatalos számát Reni nemcsak énekli, hanem szerzőként is részt vett a munkálatokban. A Fire című dal másik érdekessége, hogy a hangszerelésben a fitness bajnok, Kocsis Alexandra is közreműködött, akinek ez az első kikacsintása a…

Share
0

A Wellhello saját dalait hallgatja a turnébuszban


A Wellhello tagjai lesznek a Class FM vadonatúj webes műsora, a Class Utas első vendégei – a rövid, pörgős kisfilmekben Garami Gábor az autójában beszélget hazánk legismertebb előadóival és megletetésekkel is várja a gyanútlan utasokat. Az október 12-én debütáló első adásban Fluor többek között elmeséli, miért nem szerezte meg máig a jogosítványát, Diaz pedig bevallja,…

Share
0

Musicalben játszanak az Éjjel-Nappal Budapest szereplői


Az Édes Anna musicalben kapott szerepet Péterffy Lili és Polyák Rita, akik cselédlányt alakítanak majd a darabban. Nagyon különleges színházi produkció kerül színpadra október 22-én és 23-án a Millenárison. A Kosztolányi Dezső Édes Anna regényének musical változatában szereplő Aleska, Hot Men Dance tánccsoport, Nédó Olga világhírű hegedűművész és a Kozmixos Hozsó mellé további két közismert szereplő…

Share
0

Íme a 2015-ös MTV Europe Music Awards fellépői


Pharrell Williams, Ellie Goulding, Jason Derulo és a twenty one pilots lép fel élőben október 25-én az MTV Europe Music Awards díjátadó gálán. Ed Sheeran hármas szerepben áll majd a milánói Mediolanum Forum színpadán, hiszen idén ő vezeti a nagy múltú zenei eseményt, három kategóriában jelölt, ráadásul a fellépők névsorát is erősíti: a brit szupersztár…

Share
0

Ákos új stúdióalbummal és 360 fokos klippel tér vissza


Ákos három év után új stúdióalbumot ad ki MÉG EGYSZER címmel. Az új lemez megjelenésével egy időben mutatja be a címadó dalra készült, innovatív klipet is, amelyet 360 fokos kameratechnikával rögzítettek. A megjelenést exkluzív, zártkörű klubkoncerttel ünnepli az Akvárium Klubban, de az igazi, nagyszabású lemezbemutatóra 2015. december 17-én a Papp László Budapest Arénában kerül sor. Új…

Share
0

A Nyári lányok új oldalukat szeretnék megmutatni (interjú)


Idén lenne 100 éves Frank Sinatra, ezért Jack bácsi hagyományos születésnapi partiján az Öreg Kékszeműt is köszöntötték a hazai sztárok. Nyári Aliznak és Editnek lehetősége adódott, hogy egy-egy dallal a swing nagymestere előtt is tisztelegjenek. A sztárok a dalok előadásával a ’20-as évek Amerikáját idézték fel. Két whiskey között a Nyári lányokat csíptük el, hogy meséljenek a…

Share
0

Sörös pályázat útján készített dalt a Magna Cum Laude!


A Magna Cum Laude bemutatta új, slágergyanús szerzeményét, mely egy az Arany Fácán sörrel közös pályázat eredményeként született meg. A Tájról Tájra című dalban azon öt hazai település szépségeit éneklik meg, amelyek a legtöbb szavazatot gyűjtötték be A legjobb otthon elnevezésű pályázaton. A Magna Cum Laude idén nyáron adta elő első alkalommal A legjobb otthon…

Share
0

Íme a 2015-ös A Játékkészítő hivatalos dala


Új rendezésben, új és régi szereplőkkel, új és régi dalokkal, egyedi, hazai produkcióban még nem látott látványtechnikával érkezik idén decemberben újra a tavalyi év szuperprodukciója, A Játékkészítő pop-show-musical. Most már meghallgathatod a musical hivatalos dalát is, a Képzeld el és megkapod! című számot, amit Vastag Csaba, Radics Gigi, Vastag Tamás és Hien énekel közösen, amelynek zeneszerzője…

Share
0

Íme a 2015-ös MTV EMA jelöltjei!


Kihirdették a 2015-ös MTV Europe Music Awards jelöltjeit: a szavazást már meg is nyitották a rajongók előtt, akik most többek között eldönthetik, hogy a kilenc díjra jelölt Taylor Swift felülír-e minden eddigi rekordot, valamint hogy a visszatérő Justin Biebernek sikerül-e megszereznie az év férfi előadója díjat. A show tavalyi házigazdája, Nicki Minaj ezúttal jelöltként tér…

Share
1

ByeAlex megríkatta barátnőjét


ByeAlex nem a tétlenkedés mintaképe, hiszen idén több új dallal és klippel örvendeztette meg a rajongókat. Legújabb szerzeménye nem csak egy dal, hanem egy vallomás, amivel párját is meghatotta.  ByeAlex és a Slepp a “Még mindig…” című dallal zárja a nyarat, ami egy kellemes, melankolikus hangulatú nóta. A szöveg, melyet Alex írt (mint mindig), érződik,…

Share
0

A Wellhello sem úszta meg IHM paródia nélkül


Petőfi Sándor, Deák Ferenc, Széchenyi István és Kossuth Lajos is feltűnik az idén 25 éves Irigy Hónaljmirigy új paródiájában. Az Apu vedd meg a Rakpartot című klipben a fiatal generáció legnépszerűbb rappereit is kifigurázzák a mirigyesek: a Wellhellon túl, a Halott Pénz, a Punnany Massif és Kiss Ádám is megkapja a magáét. A fiatalok kedvencei…

Share
0

Zséda és Vastag Csaba között működik a kémia


A két énekes egy duett kedvéért állt össze.  Azonnal megvolt a kémia köztük, persze csak művészi értelemben, de ez két olyan énekes között, akik a pályájuk csúcsán vannak, nem ritka. A 2010-es X-Faktor győztesét mindig is gyönyörű nők vették körül, nincs ez másképp most sem. Zséda és Csaba találkozása talán mesebelinek is mondható, hiszen az első…

Share
16 / 17 oldal« Első...10...1314151617