2024.04.20.
Tivadar

Tagged sound

0

Idén még biztonságosabb a Balaton Sound

A tavaly 160 ezres látogatószámmal rekordot döntő Balaton Sound fesztivál idén is nagy figyelmet fordít a biztonságra a Safety First kezdeményezés révén. A tavalyihoz képest dupla annyi Safety First önkéntes áll munkába a fesztivál idejére és újdonság a Balaton Sound applikáción belül elérhető ún. SoundWatch fül, melynek segítségével meghatározható a fesztiválozók tartózkodási helye és az…

Share
0

Balaton Sound: 72 (akci)óra

November 8-án 12 órától – 3 napon át – lényegesen olcsóbban juthatunk hozzá a jövő évi Balaton Sound bérletekhez, mi több, ezalatt a 72 óra alatt 72 exkluzív ajándékcsomag is gazdára talál. A nyár legjobb vízparti bulija pedig 2017-ben július 5-9. között tart majd, a szokott helyen, Zamárdiban. Háromnapos akciót indít a Balaton Sound, mely…

Share
0

Végleges a Balaton Sound 2016 programja

Mintegy harminc új név csatlakozott a Balaton Sound korábban bejelentett fellépőihez, ezzel teljessé vált Európa legjobb vízparti bulifolyamának programja. Az idén tizedik jubileumát ünneplő Soundon már a nulladik napon beüzemel minden helyszín, tehát a fesztivál immár öt teljes napon át, maximális fordulatszámon pörög, július 6. és 10. között. Rekordszámú, majd’ 100 nemzetközi sztárvendég teszi tiszteletét…

Share
0

Mutasd meg milyen a Te Balaton Sound-od!

Az idei évben tizedik születésnapját ünneplő Balaton Sound közös játékra hívja a fesztivál rajongóit. A szervezők az elmúlt 10 év Soundos élményeit szeretnék összegyűjteni, feleleveníteni. Ehhez várják a közönség emlékeit, elmesélt történeteit, videofelvételeket, fényképeket. A játékhoz olyan ismert arcok, zenészek, színészek, modellek, sportolók is csatlakoztak, akiknek kedvencük a Balaton parti fesztivál, és ők is felelevenítik…

Share
0

Martin Garrix is fellép a Balaton Sound-on

Mi is lehetne a legjobb karácsonyi ajándék a Balaton Soundtól? Egy Martin Garrix fellépés önmagában egyet jelent egy elképesztő bulival: az idei Sziget End Show után 2016-ban újra Zamárdiban lesz látható az ifjú titán. Karácsonyi meglepetésként jelentették be a Sound szervezői, hogy idén nyáron Zamárdi szabadstrandján a mainstream elektronikus zene legfiatalabb szupersztár DJ-producere, Martin Garrix is fellép. Garrix…

Share
0

Balaton Sound 2015: Éld át újra! (videó)

Elkészült a nyár legforróbb vízparti fesztiváljának aftermovie-ja, a Balaton Sound “film-sűrítmény”, benne minden, ami miatt szeretünk ott lenni. “Megérkezett a Balaton Sound 2015 aftermovie. Éld át újra a nyár legjobb pillanatait, ezt az élményt ti varázsoltátok ilyen felejthetetlenné és megismételhetetlenné!” – áll a Balaton Sound közösségi oldalán.

Share