2024.04.20.
Tivadar

Obama: Párizsban az emberiség és az egyetemes értékek ellen intéztek támadást


Párizsban nemcsak Franciaország és a franciák, hanem az emberiség és az egyetemes értékek ellen intéztek terrortámadást – jelentette ki péntek este a Fehér Házban Barack Obama amerikai elnök.

Obama leszögezte, hogy az Egyesült Államok minden segítséget megad legrégebbi szövetségesének, Franciaországnak a terrorizmus elleni harcban, és mindent megtesz az elkövetők felelősségre vonásáért. Az amerikai elnök elmondta, hogy még nem beszélt francia partnerével, Francois Hollande-dal, akit most leköt a válsághelyzet kezelése, és akivel a nap folyamán korábban a küszöbönálló párizsi klímacsúcsról folytatott telefonon eszmecserét. Közölte ugyanakkor, hogy az amerikai hatóságok szoros kapcsolatban állnak a francia biztonsági szervekkel. Barack Obama nem bocsátkozott találgatásokba a támadók kilétét illetően. Az elnök együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. New York rendőrségét készültségbe helyezték az összehangolt párizsi terrortámadások nyomán.

Obama, aki a támadásokat az “ártatlan polgári lakosok terrorizálására irányuló gyalázatos kísérletnek” minősítette, leszögezte, hogy az Egyesült Államok minden segítséget megad legrégebbi szövetségesének, Franciaországnak a terrorizmus és a szélsőségesség elleni harcban, és mindent megtesz az elkövetők felelősségre vonásáért.parizs_terror1Az amerikai elnök kifejezte részvétnyilvánítását és kijelentette, hogy az Egyesült Államok megingathatatlanul támogatja Franciaországot. A két vezető a Fehér Ház tájékoztatása szerint megfogadta, hogy közösen, és a világ országaival is összefogva harcolni fog a terrorizmus ellen. Barack Obama washingtoni nyilatkozata megtételekor nem kívánt találgatásokba bocsátkozni a támadók kilétét illetően. Az elnök együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.

New York, Washington és Los Angeles rendőrségét készültségbe helyezték az összehangolt párizsi terrortámadások nyomán, Bostonban pedig fokozott éberségre szólították fel a biztonsági szolgálatok munkatársait. Elítélte a terrortámadásokat és a franciák melletti szolidaritását fejezte ki mások mellett Joe Biden alelnök, valamint John Kerry, a külügyi és Loretta Lynch, az igazságügyi tárca vezetője, továbbá Bill de Blasio, New York polgármestere.

Andrew Cuomo, New York állam kormányzója pénteken elrendelte, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadások által ledöntött Világkereskedelmi Központ (WTC) helyén megépült One World Trade Center torony csúcsát a francia trikolór színeivel világítsák meg. Cuomo a történteket gonosz emberek gyáva cselekedetének nevezte, akik szerint “a radikális gyűlölet mindenek fölött áll”.One World Trade Center

Share