2019.10.18.
Lukács

HÍREK

0

Október 10-13. között ismét a Várkert Bazárba költözik az irodalom


“A költészet jobb, mint a sózott hal. Jobb még a gőzhajóknál is” – hangzik el az izlandi díszvendég, Jón Kalman Stefánsson Menny és Pokol című regényfolyamában, és ezt a Margó sem gondolja másként. A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál kapcsolódó programjaként a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron újra a könyvkultúra központja lesz négy napra a Várkert Bazár,…

Share
0

Ez okozott nehézséget Iszak Esztinek a főiskolán


Izgalmas hónapokat tudhat maga mögött a Miss Balaton 2019 királynője. A mindössze 20 éves Balogh Eleni idén nyáron még gőzerővel készült a szépségverseny augusztusi fináléjára, ám ezután sem pihenhetett sokat, hiszen szeptembertől már az egyetem várta. Az Elenire váró izgalmas időszak előcsalta a főiskolás emlékeket Iszak Esztiből is, aki évközben tanácsadóként segíti a verseny résztvevőit,…

Share
0

Rákóczi Feri lett az Év Apája!


Második alkalommal díjazta az apukákat az Apa Magazin, az Év Ismert Apája az olvasók szavazatai alapján Rákóczi Feri lett. Civil jelöltek mellett is letehette voksát a közönség az Inspiráló nagypapa, Hős apa, Sportos apa és Cool apa kategóriákban. A díjátadón nemcsak az apák, de az egész család jól szórakozhatott.   Szeptember 20-án kora este a…

Share
0

Hátrányos helyzetű magyar fiataloknak segít az UNICEF Magyarország!


Az UNICEF Magyarország 2019-ben is meghirdeti Rajtad áll a jövőd! nevű programját, amely 14-24 éves hátrányos helyzetű magyarországi fiatalok számára teremt lehetőséget, hogy részt vegyenek egy országos társadalmi innovációs műhelymunkában. A fiatalok a program során a fiatalok maguk azonosítják az őket leginkább érintő problémákat, majd kreatív helyi megoldásokat dolgoznak ki ezek kezelésére. A legígéretesebb kezdeményezések megvalósítására az UNICEF Magyarország…

Share
0

Bontsuk le együtt az apa-mítoszokat!


Az anyaság, nőiség megélése kapcsán szinte naponta látnak napvilágot hasznos tippek, érdekességek. Míg az apák még mindig kevesebb figyelmet kapnak, vagy éppen az őket körül lengő városi legendák határozzák meg, mit is gondolunk a szerepükről. Léder László pszichológus segítségével, most végig vesszük, milyen mítoszok élnek jelenleg is a köztudatban. A szakember több mint 20 éve…

Share
0

Egyszerűbbé vált a megmaradt egyenleg visszatérítése a Sziget fesztiváljain


Idén már a szigetes fesztiválokon könnyebb nyomon követni a karszalagra feltöltött összeget és automatikussá tehető a maradék egyenleg visszaigénylése is. “A 2019-es VOLT Fesztiválon debütált és vizsgázott jelesre a Sziget-Festipay által üzemeltett készpénzmentes rendszer új, visszatérítés-számítási algoritmusa” – mondta Solti Attila, a Festipay operatív igazgatója. “Az új logika bevezetésének oka az volt, hogy megkönnyítsük a látogatóknak…

Share
0

SZIGET 2019: Idén is várják az önkénteseket!


A Sziget fesztiválra idén is várják a lelkes önkéntesek jelentkezését, akik szeretnének egy világszínvonalú esemény kulisszái mögé látni, megismerni az ott folyó munkát és ezzel tapasztalatot szerezni. A Sziget felépülését és működését ismerheti meg, aki időben jelentkezik önkéntesnek a fesztiválra. Az önkéntes munka különböző területeken kínál tapasztalatszerzési lehetőségeket, legyen az a beengedésnél a gördülékeny haladás segítése, a programhelyszíneken folyó…

Share
0

Zimány Linda: „A legfontosabb a harmónia önmagaddal”


Gyönyörű napsütésben kezdődött el a Miss Balaton 2019 második castingja, ahol az első fordulóról tovább jutó 24 lány állhatott ismét a válogató zsűrije elé. Csak úgy, mint az előző körben, a versenyzők ismét a mentorok segítségével készültek arra, hogy a legjobb formájukat mutassák meg a bíráknak, akikhez ezúttal Zimány Linda is csatlakozott. A 2006-os Miss…

Share
0

EFOTT 2019: 15 dolog, amit nem lehet kihagyni az idei EFOTT-on!


Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján idén 13 zenei helyszínen több mint 200 fellépő, 35 féle sportprogram és olyan napközbeni élményelemek is várják a fesztiválozókat, amelyekre ezelőtt még nem volt példa. Íme 15 kúl dolog, amit látni vagy kipróbálni érdemes 2019. július 9-15. között a Velencei-tó partján! Rita Ora koncertjén rázni és vele énekelni a világhírű slágereit…

Share
0

IV. Petőfi Zenei Díj – Indul a közönségszavazás


Idén is Zamárdiban, a STRAND Fesztivál nyitónapján, augusztus 20-án rendezik meg a IV. Petőfi Zenei Díj átadóját, ahol nagyszabású, 120 perces élő show keretében, 11 kategóriában díjazzák a hazai könnyűzenei élet legnépszerűbb előadóit, és a műsort a Balaton legnagyobb tűzijátéka zárja majd.   A látványos gálát az M2 Petőfi TV, a Petőfi Rádió és a…

Share
0

Idén még biztonságosabb a Balaton Sound


A tavaly 160 ezres látogatószámmal rekordot döntő Balaton Sound fesztivál idén is nagy figyelmet fordít a biztonságra a Safety First kezdeményezés révén. A tavalyihoz képest dupla annyi Safety First önkéntes áll munkába a fesztivál idejére és újdonság a Balaton Sound applikáción belül elérhető ún. SoundWatch fül, melynek segítségével meghatározható a fesztiválozók tartózkodási helye és az…

Share
0

Puskás Peti lett a legnépszerűbb ökoharcos


Harmadik alkalommal adták át a JOY Social Media Award díjait. A nagyszabású rendezvényen a hazai közösségi média meghatározó szereplői ünnepeltek, hiszen a közel két hónapos kampány után kihirdették a 9 kategória győzteseit. Többek között Iszak Eszti, Kulcsár Edina, Puskás Peti és Henry Kettner is díjat vehetett át.   Csütörtök este a Flashback Photo Studioban gyűltek…

Share
0

Régi és új műsorvezetőkkel startol a Balatoni Nyár


Idén immár kilencedik alkalommal kerül a közmédia képernyőjére a Balatoni Nyár. A magazinműsor, amely fontos pillére a Duna Televízió nyári programkínálatának, régi-új műsorvezetőkkel, izgalmas és aktuális témákkal, programokkal és állandó rovatokkal várja a nézőket minden délelőtt a Balaton partjáról.   Június 17-től a megszokott, hangulatos Balaton-parti helyszínről, széles vendég- és témakínálattal jelentkezik nap mint nap…

Share
0

SZIGET 2019: Újra lehet Ed Sheeran jegyet kapni!


A közönség nyomásának engedve még 2000 darab, Ed Sheeran koncertnapjára szóló jegyet dobnak piacra a Sziget szervezői. Az árusítás május 30-án kezdődik. „Óriási az érdeklődés a Sziget első napjára hirdetett Ed Sheeran koncertre, nem csoda, hogy a napijegyek pillanatok alatt elfogytak” – mondta Kádár Tamás, a Szigetfőszervezője, hozzátéve, hogy azóta folyamatosan kapják az e-mail-eket a rajongóktól, akik lemaradtak a jegyvásárlásról….

Share
0

Múltjáról vallott Zimány Linda


Hibátlan külső és gyönyörű mosoly. Sokan gondolják azt, hogy mindössze ennyi kell ahhoz, hogy egy fiatal lányból szépségkirálynő válhasson. Zimány Linda több mint 10 évvel ezelőtt csöppent a szépségversenyek világába, azóta nem csak versenyzőként, de zsűritagként is rengeteg tapasztalattal és élménnyel lett gazdagabb. A Miss Balaton 2019 közeledtével az egykori királynő is visszaemlékezett.   Zimány…

Share
1 / 31 oldal12345...102030...Utolsó »