2024.04.16.
Csongor

Valentin-napi koncert Pál Dénessel!


Pál Dénes nem a szó klasszikus értelmében ünnepli a Valentin-napot: kedvesével nem kötik alkalomhoz, hogy apró ajándékokat vegyenek egymásnak, a hölgyek nagy örömére azonban idén egy zenekaros koncerttel örvendezteti meg a rajongókat.

pal_denes_foto1Pál Dénes romantikus alkat, ám a „kötelezően romantikus” ünnepekkel meggyűlik a baja.

“Nem szeretem alkalomhoz kötni, hogy ajándékokat vegyek a kedvesemnek, mert szerintem nem kell ahhoz ünnep, hogy egy férfi egy csokor virággal, vagy egy aprósággal lepje meg a párját. A Valentin-nap is kicsit másképpen alakul minden évben nálam, mint másoknál. Általában fellépésem van, ami ugyan kötelezettség, de én örömmel teszek ennek eleget.”  – mondta a Voice és a Sztárban sztár győztese.

Az énekes idén az Orfeumban ünnepel, a pesti mulató közönségének énekel február 12-én.

“Többször voltam már koncerten az Orfeumban, de ez az első eset, hogy én állok ott színpadra. A zenekarommal lelkesen gyakorlunk, és biztos vagyok benne, hogy a dalok között mindenki talál majd kedvére valót” – árulta el Dénes, aki megsúgta, a romantikára vágyók is megkapják majd a koncerten, amit szeretnének, hiszen zenekarával alkalomhoz illő szerelmes slágerekkel bővített műsort állítanak színpadra.

Pál Dénes az Orfeumban – All you need is love – február 12.

Share