2024.03.29.
Auguszta

Ed Sheeran legújabb lemeze szerelem első hallásra


Elérkezett a várva várt pillanat: már elérhető kedvenc férfi előadónk harmadik nagylemeze. A korong 12 számot tartalmaz, a delux verzió további 4 dallal kényezteti a közönséget. Hogy méltóképpen ünnepeljük a megjelenést, összegyűjtöttünk 10 kis színes hírt az alkotóról és a lemezről.

1. Rekorder
Ed egyszerre két számmal indította meg a Divide beharangozó kampányát január 6-án. Az újszerű indítás meg is hozta a gyümölcsét: a „Shape of You” és a „Castle on the Hill” a Spotify és a YouTube stream- és megtekintési rekordjait is megdöntötte egy nap alatt.

2. A tökéletes dal
A
z énekes szerint az album „Perfect” című dala lekörözi a korábbi „Thinking Out Loud” sikerét. A dalt Ed barátnőjének írta, és reményei szerint számos első tánc háttérzenéjeként szolgál majd a jövőben.

3. Egy majdnem elfelejtett szám
A Divide egyik dalának különleges sztorija van: „A barátnőmmel évekig távkapcsolatban éltünk. Pár éve jött haza látogatóba, és már leszállt a gépe, de tudtam, hogy még 3 óra utazás vár rá, mire hazaér, szóval írtam neki egy dalt, hogy legyen mit hallgatnia az úton. Erről azóta teljesen elfeledkeztem, és csak akkor emlékeztetett rá, amikor befejeztem a Divide stúdiómunkáit. A „How Would You Feel” így majdnem lemaradt a lemezről!”

4. Eredeti vagy hamisítvány?
A lemez egyik száma, a „Galway Girl” a címe alapján egy Steve Earle feldolgozás is lehetne. „Próbáltam más szöveget keresni, de sem a Wexford, sem a Clonakity és Cork Girl nem működött, szóval maradnom kellett a Galway-nél. De félreértés ne essen, ez egy saját, eredeti dal!”
5. Mama csak egy van
Az album egyik száma egy másik hölgynek szól. „A nagymamám nagyon beteg volt a lemez készítése közben, és sajnos nem élte meg a végeredményt. A „Supermarket Flowers” a gyászomat foglalja össze, és az album utolsó száma.”
6. Dobhártya ide-oda
Ed Sheeran dobhártya nélkül született az egyik fülére. 11 éves korában megműtötték, azonban a mesterséges dobhártyáját 18, majd 24 évesen is beszakította. „Nem aggódtam túl a dolgot, sok embernek szakad be a dobhártyája. Amúgy is csak 25%-os a hallásom a jobb fülemre, szóval sokat nem vesztettem!”
7. Királyi sérülés
Tudtátok, hogy Edet leszúrták a lemez készítése alatt? Ráadásul egy angol hercegnő! Beatrice hercegnő egy házibulin akarta lovaggá ütni James Blunt-ot, azonban nem számolt két dologgal: 1. a kard nehezebb mint gondolta, 2. Ed Sheeran mögötte állt. A többi már történelem.
8. A szerencseszám
A 17-es szám a szerencseszámom, szóval ez az év csakis jól alakulhat. Az is külön szerencse, hogy mindenki még tavaly jelentette meg a lemezét – gondoljatok Bruno Marsra, a The Weekend-re vagy Beyoncéra. Idén megjelenhet egy Taylor Swift album, de az is max karácsony környékén, szóval a 2017-es év csak az enyém lesz!”
9. Szöveget írni old school
Ed a szó szoros értelmében sosem írja le a dalszövegeket. „Nem írok le semmit, inkább felmondom őket egy mikrofonra vagy diktafonra. Sorról sorra dolgozom, és utólag rakom össze a sorokat egy dallá.”
10. 10 különböző verzió
„Minden egyes témára több dalt írtam. Suffolkról 6-7 dalt írtam, de a „Castle on the Hill” sikerült a legjobban, úgyhogy az került fel a lemezre. Volt számos esküvői dal ötletem is, de a „Perfect” magasan vitte a prímet.
Share