2024.03.28.
Gedeon, Johanna

STRAND 2019: Jason Derulo is fellép Zamárdiban!


Az eddig bejelentett illusztris fellépősor – John Newman, Bastille, Dimitri Vegas and Like Mike, Anne-Marie és Jonas Blue – mellé a STRANDFesztivál szervezői bejelentették, hogy augusztus 22-én szintén Zamárdiban lép majd színpadra napjaink egyik legnépszerűbb pop, R&B előadója, Jason Derulo.
 
Az amerikai énekes-dalszerző és táncos 5 éves kora óta szerepel színpadon, 8 éves korában írta meg első dalait, majd tanulmányait a Dillard Művészeti Gimnázium után a New York-i Amerikai Zene és Dráma Akadémián végezte. Derulo 16 évesen már olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Puff Daddy vagy Pitbull. Első lemeze 2010-ben jelent meg, ezt követően elképesztő gyorsasággal tört a sláger listák élére, és vált az egyik legnépszerűbb pop, R&B előadóvá világszerte. Jason Derulo most ismét Magyarországra látogat,  és 2019. augusztus 22-én lép fel a STRAND Fesztiválon.
 
A 7. STRAND Fesztivál augusztus 20-án nyitja meg kapuit a fesztiválozók számára, és a Balaton legnagyobb tüzijáték showja mellett, John Newman fellépésével, majd a Necc Party DJ párosával ünneplik az államalapítás évfordulóját. Az azt követő napokban – augusztus 21-24 között – hazai és világsztárok követik majd egymást a színpadon: fellép a Bastille, Dimitri Vegas and Like Mike, Anne-Marie és Jonas Blue is. A magyarok közül a Halott Pénz, a Quimby, ByeAlex és a Slepp, Majka és Rúzsa Magdi koncertjeit élvezhetjük már biztosan a Balaton partján.

További információ: https://strandfesztival.com

Share