2024.03.28.
Gedeon, Johanna

EFOTT 2019: A Scooter is csatlakozik a nemzetközi előadók sorába!


Július 9-15. között Rita Ora, Gianluca Vacchi, Brooklyn Bounce, Tujamo és Borgore mellé a SCOOTER is csatlakozik a nemzetközi előadók sorába, a Velencei-tó partjára. 
 
A név hallatán valószínűleg mindenkinek egyből a hidrogénszőke, kék szemű frontember, H. P. Baxxter ugrik be – nem csoda, hiszen ő már 25 éve nyomja a színpadi show-t!  A többek között Fonogram-díjas együttes a ’90-es évek elején alakult Hamburgban, elektronikus zenei stílusával pedig hamar megnyerte magának a világot. Több mint harmincmillió eladott albumot, nyolcvannál is több nemzetközi elismerést és 23 TOP 10-es kislemezt tudhatnak maguk mögött – ezzel pedig a világ legsikeresebb német előadójává váltak.
 
“Szeretünk újabb zenei stílusokat behúzni a repertoárba, a rave pedig élőben a Scooterrel igazán nagyot tud ütni! Tudjuk, hogy ahol megjelennek, ott mindig hatalmas bulit csinálnak.” – ezt az élményt szeretnénk átadni az efottozóknak – tájékoztatott Maszlavér Gábor fesztiváligazgató.
 
A körülbelül négyévente tagot, és ezáltal – ahogy ők mondják – fejezetet is váltó együttes folyamatos megújulással tartja magát fiatalon, miközben igyekszik színesíti zeneiségét is. A jelenlegi, hatodik fejezetet megélő zenekar 2019. július 13-án, szombaton indítja majd be a velencei közönség adrenalintermelését.
 
EFOTT, csak szabadon…
Forrás :

efott

Share