2024.04.20.
Tivadar

Tagged Ákos koncert

0

Ákos HAZATALÁL és ismét dupla Arénakoncertre készül

Négy új dalt jelentet meg Ákos, az évet pedig a korábbiakhoz hasonlóan idén is dupla Arénakoncerttel zárja – sorrendben immáron negyedik alkalommal.   Ma jelenik meg a HAZATALÁL című új Ákos-középlemez (EP). A limitált példányszámú, szövegkönyvvel ellátott, digipack csomagolású CD-n, valamint digitális letöltésként is elérhető kiadványon négy új dal szerepel: a címadó HAZATALÁL, amely a…

Share
0

Ákos új maxival és klippel ünnepli a szülinapját

Magyarország egyik legnépszerűbb férfi előadója tavaly jelentette be, hogy 2017-ben nem koncertezik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az alkotással is leállna – az énekes rendhagyó módon újra szülinapján jelentette meg új maxi lemezét, Szabadon címmel. Az albumon a címadó dal több változata mellett az Átölel című szám album- és koncertverziója és egy Hauber-remix is…

Share
0

Ákos évzáró koncerttel és DVD-vel jelentkezik

Ákos szeptember 29-én adta ki Veletek Vagyunk című dupla koncert DVD-jét. A lemez az énekes múlt évi, dupla teltházas Arénás show-ját örökíti meg, amelyért a Petőfi Zenei Díjkiosztón el is nyerte az év koncertje díját. Hazánk egyik legnépszerűbb férfi előadója az elmúlt négy év szintirock-korszakát egy újabb Arénás koncerttel zárja, amelyre már elérhetőek a jegyek….

Share
0

Ákos új videoklippel indítja a tavaszt

Az énekes tavalyi, 170 ezres látogatottságú turnéja és az év végi dupla teltházas Aréna koncertje után új kiadvánnyal és egy innovatív klippel is jelentkezik. A kisfilm a dupla platinalemezes MÉG EGYSZER album UGYANÚGY című sikerdalához készült, és 2016. április 6-án vált elérhetővé a rajongók számára. A klip a MÉG EGYSZER lemezborítójának tükröződésre épülő ötleteit viszi…

Share
0

Ákos ismét dupla arénakoncertre készül

2015. decemberében ismét dupla arénakoncertre készül Ákos. A MÉG EGYSZER című új stúdióalbum lemezbemutatójára elkapkodták a jegyeket, így újabb dátumot kellett beiktatni: Ákos 2015. december 16-án és 17-én is színpadra áll zenekarával az ország legnagyobb fedett koncerttermében. Az esemény előtt pedig megjelenik a múlt évi DUPLA ARÉNA anyaga DVD-n, 2 CD-s melléklettel november 17-én.Dupla arénakoncertet…

Share