2019.07.20.
Illés

Átadták a megújult Nyugati teret Budapesten


Az ünnepélyes átadáson Tarlós István főpolgármester azt mondta: Budapest ismét egy kulturált, élhetőbb és zöldebb köztérrel lett gazdagabb, több évtized várakozás után megújult a főváros egyik legforgalmasabb, a Nyugati pályaudvarnál található fogadótere.nyugatiter_01A főváros a Tér-Köz elnevezésű pályázaton keresztül csaknem háromszázmillió forinttal támogatta a VI. kerületi beruházást. Tarlós István elmondta, a Nyugati tér arculata az 1980-as évek eleje óta lényegesen nem változott, szerkezete elavulttá és esztétikailag is kifogásolhatóvá vált. Az utóbbi évtizedekben kizárólag csak karbantartó jellegű felújítások voltak ott, így vitathatatlanul időszerűvé vált a tér újjáépítése. A legfontosabb változások között említette, hogy a korábban, lényegében az egész teret uraló lépcsősor jóval keskenyebb és rövidebb lett. A járólépcső mellett kialakítottak egy úgynevezett kiülős lépcsősort. Több lesz a zöldfelület és a fa a téren, ezek megvalósítását a Tér-Köz-2 pályázat segíti – közölte. Megjegyezte, a tervek szerint később egy kijelölt gyalogátkelő is lesz a Bajcsy-Zsilinszky úton.nyugatiter_02

Tarlós István elmondta azt is, hogy a “térszint növekménye” meghaladja a négyszáz négyzetmétert, és az új burkolatnak köszönhetően jóval világosabb lett a tér, amelynek gépészete is teljesen megújult, beleérve a vízjátékot és a budapestiek kedvelt találkozóhelyét, a “gombát”. A kivitelezés végig a költséghatárokon belül maradt, és a májustól szeptemberig tartó felújítás során a közúti forgalmát még időszakosan sem kellett korlátozni – közölte a főpolgármester, hozzátéve: kizárólag egy buszmegálló ideiglenes áthelyezésére volt szükség. Hassay Zsófia (Fidesz-KDNP), Terézváros polgármestere elmondta, az öt hónap alatt lezajlott beruházás költsége 509 millió forint voltnyugatiter_03A VI. kerületi önkormányzat 184 millió forintot fordított a felújítás finanszírozására. A beruházáshoz 30 millió forinttal járult hozzá a Skála-Metro Ingatlanhasznosító Kft. – közölte. Hassay Zsófia javasolta, hogy az érdeklődők sötétedés után is látogassanak ki a térre, hiszen egyedi látványú díszkivilágítás fogadja az odalátogatókat. Papp László, Terézváros alpolgármestere elmondta, hogy a felújítás során 600 köbméternyi törmelék keletkezett és több mint 1300 növényt ültettek. A tér felületei antigraffiti bevonatot kaptak, és hamarosan négy újabb, nagyfelbontású térfigyelő kamerát helyeznek ki – jegyezte meg.

Fotók: Neményi Márton

Forrás :

MTI

Share