2024.04.19.
Emma

Itt a Compact Disco új dala és klipje!


Új dallal és klippel jelentkezett a Compact Disco! A slágervárományos Van az úgy a zenekar negyedik magyar nyelvű dala. A fiúk nemrég azt is elárulták, hogy ezen a vonalon akarnak most továbbmenni, és ezután is magyar dalokat fognak írni.

„Teljesen természetesen megy már magyarul az éneklés, a Te meg én című dalunknál még furcsa volt picit, de mostanra abszolút megszoktam. Folytatjuk a munkát, már több dalunk is kész van, tehát folyamatosan készítjük az újdonságokat a közönségnek.”– mondta Walkó Csaba énekes. A magyar szövegnek az is jellemzője, hogy kis országunkban többen értik, mint az angolt. Ám a zenekar nem arról híres, hogy szájbarágós, egyértelmű szövegeket írna, magyarul sem.

„Alapvetően nem szeretném megmondani, hogy számomra miről szól a dal, hiszen a lényeg az, hogy a befogadó mit ért, mit érez ezzel kapcsolatban. Eddig azok, akikkel erről beszéltem, nagyon érdekes értelmezéseket adtak, és ez így jó.” – magyarázta Pál Gábor billentyűs. A dalhoz készült klip pedig egy image klip lett, melyben egy táncosnő – Hajdú Laura – táncban jeleníti meg a dal által közvetített érzéseket, hangulatot, a zenekar pedig zenél. „Próbálkoztunk mi már bonyolult forgatókönyvű, nagy költségvetésű klippel, de azt vettük észre, hogy nem feltétlenül ez kell a közönségnek. Kiskutyák, kisbabák vagy szép lányok kellenek (nevet). Viccet félretéve, mi most egy gyönyörű szép lányt választottuk főszereplőül.”  – mesélte Lotfi Begi, a zenekar DJ-je.

Share