2024.03.29.
Auguszta

Ármány, szerelem, irigység a színházban és azon kívül


Az MTVA és a Megafilm Service új közös produkciójában, a Csak színház és más semmi című hat epizódból álló sorozat 2016. január 10-től lesz látható a Duna Televízión.

A heti rendszerességgel, vasárnap esténként jelentkező sorozat főszerepében Csányi Sándor, Schell Judit, Szervét Tibor, Szávai Viktória mellett ifjú tehetségek is megmutatkoznak – többek között Lovas Rozi, Vecsei Miklós, Mikecz Estilla, Pálos Hanna, Géczi Zoltán vagy Fehér Tibor.
csak-szinhaz-es-mas-semmi (1)A sorozat – melyet szintén a Divinyi Réka-Goda Krisztina alkotópáros neve fémjelez – nem folytatása a nagysikerű mozifilmnek, a Csak szex és más semminek, csak a két főszerepet alakító színész, Csányi Sándor és Schell Judit került át a színházi miliőben játszódó történetbe, ami a színház kulisszatitkaiba enged betekintést humoros formában. Csányi Sándor ezúttal egy rendezőt alakít. „Nagyon sok minden történik a sorozatbeli próbafolyamat alatt a karakteremmel – van egy volt feleség és van egy szerető az életében. Csomó minden motiválja érzelmileg. Próbáltunk egy olyan karaktert kitalálni, aki egy normális segítőkész emberként jelenik meg, és aki persze megcsinálja a saját hülyeségeitÉs igyekeztünk elkerülni  azt a  közhelyet, miszerint a rendezők a munkaidejük nagy részét üvöltözéssel töltik – mondja a színész, aki szerint a sorozat a negyvenes férfiak gyakori mellényúlásait is szépen végigveszi. Ami hülyeséget egy negyvenes férfi elkövethet, egy huszonéves szerető kedvéért, azt az én karakterem mind megteszi. Van, akinek ez jól áll, de ha az ember csak azért csinálja, hogy a fiatal barátnőjében fenntartsa az érdeklődést, az mindig nagyon vicces.
csak-szinhaz-es-mas-semmi (2)A rendező feleségét, a híres színésznő figuráját Schell Judit formálja meg. „Én vagyok a színház vezető színésznője, aki egy ideje már nem volt jelen a színházban, de most visszafúrta magát. Persze nem céltalanul, hanem, hogy a férjét visszaszerezze. A célja eléréséhez nem mindennapi eszközei vannak, nem riad vissza a kis fortélyoktól, praktikáktól” – meséli karakteréről a színésznő, akinek a forgatás miatt szintén nem volt nyári szünete.A Tháliában forgatni gyakorlatilag olyan volt, mintha hazamentem volna. Jobban mondva oda mentem haza és néha látogatást tettem otthon. Hatvanöt napig forgattunk, az rengeteg… Nagyjából a felénél volt egy mélypontja a stábnak, és látszott a fáradság. Ebben közrejátszhatott a nyári ötven fok is, de a nézők persze semmit sem fognak észrevenni ebből – szerintem mindenki kihozta magából a maximumot.
csak-szinhaz-es-mas-semmi (3)A fordulatos sorozatban három szatirikus szál bonyolódik párhuzamosan. A rendező és a díva története mellett hangsúlyt kap a dramaturg és színházigazgató – Szávai Viktória és Szervét Tibor – kapcsolata is. “Színházigazgatót játszani szerintem hálás. Nagyon helyesre és sokszínűre  van írva a figura és remélem, hogy ebből sokat ki tudtunk hozni a forgatás során. Ivánszky Dénes egyszerre két lábbal a földön álló mintacsaládfő, mintaférj, mintaapuka és ugyanakkor a színészek világában tétován csetlő-botló, a magánéletében viszont meglepő fordulatokat tartogató alak. Reális és mulatságos” – tartja karakteréről Szervét Tibor, aki a szereplőválogatást is nagyon szerencsésnek gondolja. „A régebben ismert kollégákkal, mint Szávai Viki, Schell Juci, vagy Csányi Sanyi az újra egymásra találás örömével dolgoztunk, és a fiatal színészek, akikkel most, a forgatás során sikerült megismerkednem, szintén egyből helyet kaptak a csapatban. Számomra a legnagyobb hajtóerő maga a forgatókönyv volt. Nagyon jó volt ezeket a mondatokat mondani, ezekbe a szerepekbe belehelyezkedni. Olyan alakokat írtak az írók, akiknek egy csomó dolguk van egymással és ettől élvezetes volt játszani őket.”
csak-szinhaz-es-mas-semmi (2)A nagy nevek mellett, láthatunk ifjú tehetségeket: Lovas Rozit, Pálos Hannát, Mikecz Estillát vagy éppen Mókus Peti szerepében Vecsei Miklóst, aki szintén élvezte a közös munkát. „Jó hangulatú volt a forgatás. Nagyon sokat nevettünk. Fesztbaum Bélát, Csányi Sanyit, Mikecz Estillát már korábbról ismertem, jó barátaimnak tartom őket. Schell Juci az első próbánk után azt hittem, hogy megesz majd reggelire, de hamar összemelegedtünk és nagyon megszerettem.” 
csak-szinhaz-es-mas-semmi (4)
A hat epizódon két rendező, Nagypál Orsi és Miklauzic Bence osztozott, akik a színészek véleménye szerint teljes összhangban dolgoztak. „Ők ketten mindig nagyon tudták, hogy mit akarnak” – meséli Csányi Sándor.  „Nem szóltak bele egymás munkájába, de még csak be sem jöttek egymás részeire, mégis érezhető volt, hogy nagyon tudatosan, egységben dolgoznak, és ez látszik majd a kész sorozaton is. Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor azt kell mondanom, hogy már nem is emlékszem tisztán, hogy melyik jelenetet ki rendezte.”

A szereplők sorsának alakulását január 10-től hetente követhetik a Duna Televízión.

Fotók: Zih Zsolt

facebook.com/Csakszinhazesmassemmi

Share