2024.10.08.
Koppány

DAVID MAMET: AMERIKAI BÖLÉNY


A Thália Színház saját előadása

Az ócskásüzlet sokat látott tulajdonosa, Donny szagot fog: az ősrégi, bölényes ötcentes, amin olcsón túladott, egy vagyont is érhet. Elhatározza, hogy visszalopatja segédjével, a kis Bobbyval. Ekkor felbukkan Prof, a régi barát, hogy elhalássza a balhét — de Chicago sötét zugaiban a legkisebb stikli is könyörtelen véget érhet. Az amerikai dráma óriása humorral és mély emberismerettel szól bizalomról és önzésről, szeretetről és árulásról. A világsiker először látható budapesti színpadon, Szervét Tibor, Csányi Sándor és Mózes András főszereplésével.amerikai_bölény_

Az elvek fontosak, de csak elvi szinten maradnak…

A darab 1975-ben, több mint negyven éve íródott. Szereplői a társadalom peremére sodródott emberek, kisstílű bűnözők. A történet szereplőinek közös vonása, hogy mindannyian másnak akarnak látszani, mint amilyenek valójában. Ebben a világban, vajon fontos érték a becsület, a barátság vagy a szeretetet?

David Mamet darabja, az Amerikai bölény 1975-ös chicagói premierje óta, a Broadwaytól a West End-ig gyakorlatilag az egész világot meghódította, 1996-ban pedig Dustin Hoffman főszereplésével filmre is vitték. A budapesti közönség azonban most, a Thália Színház színpadán láthatja először.

A darab rendezője, Sebestyén Aba úgy gondolja, hogy Mamet szövege ma ugyanannyira aktuális, mint negyven évvel ezelőtt, hiszen örök érvényű emberi érzésekről – szeretetről, hűségről, barátságról, bizalomról – szól, amelyek torz tükörképét mutatják világunknak.

„Nagyon izgalmas, hogy az értékekről és érzésekről szóló történetet egy értékhiányos közegbe helyezi, hatalmas kettősséget adva ezzel neki. A társadalom perifériájára szorult figurák beszélnek a nagy értékekről, ettől válik igazán izgalmassá. Számomra egyszerre jelenik meg benne a szent és a profán.” És hogy mit is jelent a címben szereplő bölény? A rendező számára nagyon sokat. „Az amerikai bölény egy végveszélyben élő állat, amelyet az indiánok egykor szentként tiszteltek, a múlt századok alatt azonban szinte teljesen kiirtottak, ma pedig rezervátumokban őrzik őket! Számomra a bölénység egyenlő mindazokkal az értékekkel, amelyekről Mamet beszél: tisztesség, becsület, bizalom, hűség, barátság, amelyek lassan veszélybe kerülnek a társadalmunkban, hiszen mindent elnyom a mindenáron való érvényesülni akarás és a profitszerzés hajszája. Időnként talán a bölény is megjelenik, hiszen jelképezi mindazt, amiről a karakterek beszélnek, s mint az Isten, benéz az ablakon, és megnézi, mi történik.”

Sebestyén Aba szerint a kettősség az, amelynek egyszerre a darab humora és drámaisága is köszönhető. A történet egy olyan társadalmat mutat fel, ahol az elvek meg is maradnak elvi szinten, és ahol a figurák nagyon szeretnének valamilyenné válni. „Heroikus módon szeretnének tiszták, hűségesek, igaz emberek lenni, és ebből a heroikus küzdelemből származik a komikum. Remélem, hogy olyan előadást sikerül létrehozni, ahol a néző könnyes szemmel tud nevetni.”

Szereplők:

Don – Szervét Tibor

Prof – Csányi Sándor

Bob – Mózes András

Díszlet- és jelmeztervező: Bartha József

Zeneszerző: Cári Tibor

Súgó: Buksa Alexandra

Asszisztens: Hatvani Mónika

Rendező: Sebestyén Aba

Bemutató: 2016. március 05.

Share