2020.02.21.
Eleonóra

Tagged színház

0

Megjelent a Trianon DVD+CD!

Háromlemezes, reprezentatív album formájában, emlékkönyvvel kiegészítve megjelent a tavaly, a Hősök terén bemutatott nagy sikerű Trianon című zenés történelmi játék hangzó – és képi anyaga.   Az előadás létrehozója az Esztrád Színház volt, amely a megjelenést követően világszerte 180 magyar háznak, illetve magyar közösségnek térítésmentesen juttatja el a kiadványt. Ezáltal lehetőséget nyújtanak a diaszpórában élő…

Share
0

Mindenben különbözni fog az eredeti Szerelmes Shakespeare-től! – interjú Szirtes Tamással

A Madách Színház idén nyáron színpadra varázsolja a Szerelmes Shakespeare című romantikus komédiát, az azonos című, 7 Oscar-díjat elnyert film színpadi változatát. A szí­ndarab ősbemutatója a West End-en a Disney Theatrical Productions & Sonia Friedman Productions közös produkciójában történt, rendezte Declan Donnellan, a díszlettervező Nick Ormerod volt, az előadás zenéjét Paddy Cuneen szerezte. A magyarországi produkciót…

Share
0

Soha ennyi néző nem járt még a Katona József Színházban

A tavalyi 122 ezres nézőszám elmúlt öt évben 50 százalékos, de 2015-höz képest is közel 10 százalékos növekedést jelez. A látogatói csúcs a Katona előadásai iránt megnövekedett érdeklődés mellett az előadásszámok folyamatos emelkedésének köszönhető; az elmúlt évben 668 előadást játszottak. Ennek oka többek között az, hogy a színházi évad Budapesten a nézői igényeknek megfelelően júniusban…

Share
0

Budapest megszerette a Keresztény Színházi Fesztivált

Több mint 2500 néző váltott jegyet a Budapesten idén harmadszor megrendezett Keresztény Színházi Fesztiválra, ahol hat napon át, 5 helyszínen, 13 produkciót láthatott a közönség. A 3 külföldi és néhány kurrens vidéki produkcióval bővült fővárosi rendezvénysorozat a fesztivált szervező Újszínház díszbemutatójával – a Stuart Mária történetét feldolgozó – A királynő aranyból van című előadással nyílt…

Share
0

Határon Túli Magyar Színházak Szemléje 2016

Május 18-án indul a Thália Színházban a Határon Túli Magyar Színházak Szemléje, ahol öt napon keresztül három színpadon tíz produkciót láthat majd a közönség. Május 18-án, szerdán – a Nagyszínpadon – a kassai Thália Színház produkciójával veszi kezdetét a színházi szemle. Moliére Mizantrópját Czajlik József állította színpadra. Az előadás olyan aktuális és izgalmas témákat boncolgat,…

Share
0

MARTIN McDONAGH: A NAGY KÉZRABLÁS

Bemutatásra kerül a Thália Színház és a Budapesti Tavaszi Fesztivál közös programjaként A nagy kézrablás című darab. Tarlington. Mervyn, a kisvárosi szálloda recepciósa mindig arra várt, hogy életének dögunalmát fölkavarja egy igazi dráma. Amikor lövés dörren az emeleti szobában, és Mervyn egyedül találja a gyanús, félkezű vendéget, a drogdílernek és csajának pedig nyoma veszett, már tudja:…

Share
0

Les Misérables – A NYOMORULTAK

Victor Hugo másfél évszázada született, hatalmas ívű, megrendítő regényének méltó zenés színpadi adaptációja Boublil és Schönberg világhírű szerzeménye, amelynek ma már szintén jelentős a múltja és világszerte óriási a sikere. A musicalt a londoni ősbemutatója óta eltelt három évtizedben a világ 42 országában játszották, lefordították 22 nyelvre, és díjai között szerepel a Laurence Olivier-, Tony-,…

Share
0

DAVID MAMET: AMERIKAI BÖLÉNY

A Thália Színház saját előadása Az ócskásüzlet sokat látott tulajdonosa, Donny szagot fog: az ősrégi, bölényes ötcentes, amin olcsón túladott, egy vagyont is érhet. Elhatározza, hogy visszalopatja segédjével, a kis Bobbyval. Ekkor felbukkan Prof, a régi barát, hogy elhalássza a balhét — de Chicago sötét zugaiban a legkisebb stikli is könyörtelen véget érhet. Az amerikai dráma óriása humorral és…

Share
0

Bereczki Zoli megtalálta a másik felét

Bereczki megtalálta a másik felét, méghozzá Palya Bea személyében. A két művész színpadi egymásra találásának a nézők is szemtanúi lehetnek december 21-én, a Magyar Színházban. „Megtaláltam a női felemet” – mondja Palya Beáról az énekes. Bereczki közönsége már hozzászokhatott, hogy a művész minden alkalommal színpadra szólít  egy különleges vendéget a Magyar Színházban, fellépett már Majka és Curtis,…

Share
0

MAMMA MIA!

A Mamma Mia! eredeti produkcióját először Londonban vitte színre Judy Craymer, Richard East és Björn Ulvaeus, a Littlestar előadásaként, a Universal együttműködésével. Napfényben fürdő görög sziget. Mindent körbeölelő csillogó türkiz tenger. Hangulatos tavernák, ínycsiklandó étkek, mavrodaphne… Egyszerűen idilli – tökéletes felkeresni, ott időzni, visszatérni – s persze élni. Donna Sheridan, a független, céltudatos asszony ezt a…

Share