2024.03.28.
Gedeon, Johanna

A Liu testvérek is versenyeznek a vitorlás Nemzeti Regattán


Minden eddiginél több település versenyez az idei Nemzeti Regattán: a házigazda Siófokkal együtt 51 vitorláscsapat száll vízre a hétvégén. A csapatokat olyan sztárok is segítik, mint a téli olimpiai bajnok Liu testvérek. Emellett ingyenes koncertek, ételkóstoltatás és gyerekprogramok is lesznek a kétnapos fesztiválon.
 
50 éve, 1968-ban vált várossá Siófok, a Nemzeti Regatta szervezői, élen a Balatoni Hajózási Zrt.-vel pedig úgy döntöttek, hogy ők is részt vesznek a jeles alkalom megünneplésében. Míg tavalyelőtt 30, tavaly pedig 38 csapat vett részt a vitorlásversenyen, idén 50 település indulását tették lehetővé. Február végéig lehetett jelentkezni, és a regatta népszerűségét mutatja, hogy már egy héttel a határidő lejárta előtt megvolt az 50 nevezés. Így a programnak otthont adó Siófokkal együtt Zalaegerszegtől Debrecenig 51 csapat száll vízre.
 
A szervezők szerették volna elérni, hogy minél több nem Balaton-parti település is részt vegyen a versenyben. Ez olyan jól sikerült, hogy míg 2016-ban a csapatoknak csak egyharmada nem a Balaton környékéről érkezett, idén megfordult az arány. A Nemzeti Regatta azonban jóval több egy vitorlásversenynél: egy olyan fesztivál, ahol a települések megmutathatják saját turisztikai értékeiket a látogatóknak. Ezért több más versenyszám is van a programban a vitorlázáson kívül. A települések gasztronómiában is összemérik tudásukat saját standjaikon, műsorral készülnek a fesztivál nagyszínpadára, és sárkányhajóverseny is lesz a Sió csatornán.
 
A kétnapos fesztiválon a települések versengése mellett családi és gyermekprogramok, ételkóstoltatás, egészségsziget, rádiós kívánságműsor és ingyenes koncertek is várják a látogatókat. Többek között fellép Király Viktor, a TNT és a Kowalsky meg a Vega is.
Érdekesség, hogy a vitorlásverseny csapataiban is több hírességgel találkozhatunk. A Phjongcsangban Magyarország első téli olimpiai aranyérmét megszerző gyorskorcsolyázó csapatból a Liu testvérpár, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang a budapesti legénységet erősíti majd. A zirci hajóba a bakonyi főbetyár is beül, a hazai vitorlázósport kiemelkedő alakja, Litkey Farkas pedig Balatonkenese csapatát segíti.
 
A hét fős legénységeknél egyébként egyáltatalán nem feltétel a vitorlázótudás, sőt. A szervezők mindenkinek igyekeznek egyenlő feltételeket biztosítani: az összes csapat ugyanolyan hajóban indul, és tapasztalt kormányost is kapnak maguk mellé. A vitorlásverseny szombaton az előfutamokkal kezdődik, a negyeddöntőket, az elődöntőket és a legjobb hat csapat döntőjét pedig vasárnap rendezik. További információkwww.siofokportal.com www.siofok50.com
Share