2018.11.18.
Jenő

Zimány Linda a Miss Balatonon castingolt


Zimány Linda 2006-ban nyerte meg a Miss Balaton szépségversenyt, tavaly a döntőn zsűrizte a lányokat, idén pedig vendég zsűritagként csatlakozott a második castingra. Most a TOP 24 lány érkezett meg Balatonfüredre, hogy kicsit jobban megismerhessék őket a zsűritagok, közülük kerül majd ki a 12 döntős versenyző.
 
Közel egy hónapjuk volt a Miss Balaton versenyzőinek, hogy felkészüljenek a második castingra, ahová a legszebb 24 lány volt hivatalos. Szabó Dóri, Marton Adrienn, Magony Szilvi és Gelencsér Timi mentorként az egész napjukat a szépségkirálynő-jelöltekkel töltötték, hogy hasznos tanácsokkal, praktikákkal segítsék őket, mielőtt a castingon a zsűri elé léptek volna. A lányok továbbjutásáról ezúttal is Epres Panni, Dukai Regina, Seres Attila, valamint a vendég zsűritagként csatlakozó Zimány Linda döntenek.
„Sokkal bensőségesebb egy castingon zsűrizni, mint egy döntőn, mert itt jobban megismerhetjük a lányok személyiségét, az érdeklődésüket. Ráadásul most egy angol nyelvű interjún is részt kellett venniük, ahol az általános műveltségüket is felmértük kicsit” – mesélte Linda, aki azt is elmondta, neki már van tippje arra, hogy kinek a fejére kerülhet a korona, de nem árulta el, nála ki a befutó.
A most már ügyvédbojtárként tevékenykedő egykori szépségkirálynő arról is beszélt, hogy milyen tervei vannak a nyárra.
 
„A munka miatt főleg hétvégente tudok kicsit elszabadulni, elsősorban Európán belül utazom és sokat vagyok nyáron a Balatonon. Augusztusban ítélkezési szünet lesz a bíróságon, és bár nem áll meg az élet az irodában, akkor azért elmehetek majd egy hosszabb nyaralásra a barátaimmal” – mondta el Linda.
A Miss Balaton casting zsűrijének tagjai már leadták a pontozó lapokat, de az, hogy ki jut tovább a 12 döntős közé, majd a Miss Balaton Instagram és Facebook oldalán derül ki.
Forrás :

Red Lemon