2024.04.20.
Tivadar

Bogi új dallal indítja a nyarat


A legvidámabb magyar énekesnő, Bogi mostantól zenekari formációban, magyar nyelvű dalokkal folytatja. Megérkezett az első Bogi & The Berry zene, egy könnyed, nyári felvétel, felhőtlen hangulattal.

Dallos-Nyers Boglárka, azaz Bogi az elkövetkező évek egyik legsikeresebb énekesnővé válhat a magyar pop fronton: tehetséges, gyönyörű, stílusos és egyedi. Épp ezért is döntött úgy a Magneoton idén márciusban, hogy szorosabbra fűzi a viszonyt a 18 éves győri lánnyal. Bogi arra vágyott, hogy magyarul, egy zenekar kíséretében zenélhessen és adhasson élő koncerteket. Az elmúlt pár hónap kitartó munkával, új dalok szerzésével és felvételével, zenekari próbákkal, forgatásokkal és tervezéssel telt. Most pedig útjára indul a Bogi & The Berry! Bogi új formációjának nevében gyerekkori becenevét, a „Bogyót” fedezhetjük fel. A tagok – Bogi mellett – Kővágó Dani (gitár), Bikali Sanyi (basszusgitár) és Egri Marci (dob). A banda első dala a Körút címet viseli. Az énekesnő otthona Győrben van, de az elmúlt időszakban rengeteget volt Budapesten, hiszen a zenélés, azaz a munkája és az álmai idekötik. Saját bevallása szerint teljesen beleszeretett a fővárosba és az itteni nyüzsgésbe. A Körút is erről szól – amikor szabad vagy, és gondtalanul veted bele magad a pezsgésbe.

Aki Sopronban jár a hétvégén, a VOLT-on szombat este megnézheti a Bogi & The Berry-t élőben is!

Share