2019.12.11.
Árpád, Árpádina

A Bogi & The Berry országos turnéra indul!


A 18 éves énekesnő, Bogi még csak idén tavasszal fog érettségizni, de a tanulás mellett most a zenélés játssza a főszerepet az életében. Bandájával jövő héten országos turnéra indulnak.
Bogi & The Berry_próbaBogit 2014-ben “We All” című dalának köszönhetően ismerte meg a közönség. Ugyanabban az évben a magyar zenei szakma neki ítélte oda a Fonogram-díjat “az év felfedezettje” kategóriában. Néhány hónappal később megérkezett a folytatás, a „Feels So Right” című második kislemez. 2014 ősze pedig egy óriási meglepetést tartogatott Bogi számára: októberben a Papp László Budapest Sportarénában James Blunt előtt léphetett fel. A 2015-ös év sem diktált lassabb tempót Boginak.

Izgalmas döntést hozott pályáját illetően, zenekart csoportosított maga köré, és Bogi & The Berry néven folytatta tovább a zenélést. Az énekesnő mostanság szerzőként is kiveszi a részét a munkálatokból, új számai pedig magyar nyelvűek. Ezek közül az első kislemez a „Körút” című felvétel volt, ami 2015 egyik legjátszottabb felvétele lett a hazai rádiókban. Ezt a dalt tavaly év végén a „13-as ház” követte, melynek a szövegét maga Bogi jegyzi. Az énekesnő nemrégiben Amerikában is járt, ahol három akusztikus zenei estje volt New Yorkban, New Jersey-ben és Floridában. A következő hónapokban azonban már Magyarországra koncentrál a brigád: Bogi és zenekara március 3-án első budapesti koncertjét adja majd a Mika Tivadar Mulatóban. A debütáló fővárosi bulira rengeteg meglepetéssel készül a csapat, és mielőtt ők színpadra lépnének, a SirVive-val bulizhat a közönség. Ebben a hónapban pedig a Mary Popkids és a The Biebers társaságában indul országos turnéra a Bogi & The Berry. Mindezek mellett március közepén további izgalmak elé néz a győri lány, hiszen „az év énekesnője” kategóriában esélyes a Glamour Women of The Year díjra.Bogi & The Berry_turné

Fellépések:

Első budapesti koncert:
03.03 BUDAPEST, Mika Tivadar Mulató

Mary PopKids ✖ The Biebers ✖ Bogi & the Berry közös turné dátumok:
02.20. Sopron, Hangár Music Garden
02.27. Miskolc, Helynekem
03.25. Győr, Rómer Ház
04.15. Debrecen, Roncsbár

Önálló koncertek:

05.01. Derecske
05.14. Keszthely
05.16. Inárcs
06.21. Budapest // Gold Beer Fest
08.19. Győr

Share