2024.10.08.
Koppány

11 dolog, amit tudnod kell az új Játékkészítőről


Új rendezésben, új és régi szereplőkkel, új és régi dalokkal, egyedi, hazai produkcióban még nem látott látványtechnikával érkezik idén decemberben újra a tavalyi év szuperprodukciója, A Játékkészítő pop-show-musical.

Tavaly több mint 45 ezren látták, idén pedig Magyarországon utolsó alkalommal mutatják be a számos meglepetéssel, még látványosabban visszatérő családi pop-show-musicalt. Íme 11 dolog, amit tudnod kell a megújult A Játékkészítőről!

1. TELJESEN MEGÚJULT TÖRTÉNET
A többszörös díjnyertes író, Deres Péter által alapjaiban átdolgozott tavalyi történet nemcsak izgalmasabb és meglepetésekben gazdagabb, de a felnőttek számára is igazán szórakoztató lett. Azok pedig, akik a múlt évben látták A Játékkészítőt, rá sem fognak ismerni!11_dolog_02

2. ÚJ SZTÁRSZEREPLŐK
A 2014-es előadás színészeihez – Szabó Győző, Oroszlán Szonja, Nagy Feró, a Király testvérek, Radics Gigi – újak is csatlakoztak, többek között Kamarás Iván, Vastag Csaba, Vastag Tamás, valamint Stohl András személyében. Ismerd meg A Játékkészítő mesés karaktereit!

Nagy-Fero3. ÚJ RENDEZÉS
A visszatérő előadást a külföldön is jelentős sikereket elérő, Jászai Mari-, és Nádasdy Kálmán-díjas Böhm György rendezi. Az ő nevéhez fűződik többek között a rendkívül népszerű Szépség és a Szörnyeteg című musical, ami a Fővárosi Operett Színházban túl van az 500. előadáson is.

4. KOSSUTH-DÍJAS KOREOGRÁFUS
A alkotók közül szintén kiemelkedik a Kossuth-díjas Juronics Tamás. A Szegedi Kortárs Balett vezető koreográfusa a teljes társulatot is hozza magával A Játékkészítő előadására.

5. LENYŰGÖZŐ LÁTVÁNYVILÁG
A Játékkészítő talán legmeghatározóbb eleme a 3 dimenziós fényfestés (3D mapping) lesz. A világhírű Bordos László Zsolt által megálmodott varázslatos „díszlethez” hasonlót még garantáltan senkin nem látott itthon. A művész holografikus vetítései egyébként a világ számos pontját, köztük Los Angelest, New Yorkot, Dubajt, Párizst, Genfet, Rómát és Sanghajt is megjárták már.Radics-Gigi

6. ÖT ÚJ DAL
A darabban felcsendülő dalok tavaly gyorsan a nézők kedvencévé váltak, A Játékkészítő albuma pedig pillanatok alatt Platinalemezes lett. Ám 2015-re további számokkal bővült a repertoár, többek között a Dzsinn, Hajdu Steve, a Játékkészítő, Stohl András és Keptén Kapitány, Kamarás Iván is dalra fakad. Ha a tavalyi dalokat szeretted? Akkor az ideieket imádni fogod!

7. ÚJ HELYSZÍN
A lenyűgöző látványtechnika és a gigantikus, 50 méter széles színpad új helyszínt követelt magának, így karácsony után a SYMA Rendezvényközpont ad otthont a produkciónak. De az elképesztő méretek ellenére sem kell attól tartanod, hogy bármiről is lemaradnál. 8 kamera követi majd folyamatosan az eseményeket, melyek képei a 4 óriás kivetítőn lesznek láthatóak.11_dolog_08

8. JEGYEK 10% KEDVEZMÉNNYEL
Nem sokan tudják, de akár jelentős kedvezménnyel lehet jegyet vásárolni az idei szuperprodukcióra. A kedvezmény pedig szinte másodpercek alatt megszerezhető. Mindössze fel kell iratkozni A Játékkészítő hírlevelére, amit itt meg is tehetsz.

9. EXKLUZÍV AJÁNDÉKOK A HELYSZÍNEN
A hírlevél feliratkozók nemcsak jegykedvezményt kaphatnak, de másokat is meghívhatnak a feliratkozók közé, amivel mesés ajándékokra tehetnek szert. Akár piros szemüveget, dedikált A Játékkészítő plakátot, illetve egy próbára való belépőt is szerezhetnek.11_dolog_09

Oroszlan-Szonja10. HÁROM MESÉS JEGYTÍPUS
A Játékkészítő különleges Mesejegyei, Varázsjegyei és Csodajegyei garantálják, hogy még emlékezetesebb legyen az előadás. A néző az egyes belépőkkel egyedülálló interaktív élmény részesévé válhat egy varázslatos karszalagnak köszönhetően, valamint további extra szolgáltatásokat is igénybe vehet vele. Nézd meg most, melyik belépő mit tud!

11. BACKSTAGE TÚRA
A Csodajegyhez korlátozott számban Titokcsomag is vásárolható, amivel az előadást megelőzően többek között betekintést lehet nyerni a darab kulisszái mögé, ahol a színészekkel is lehetőség nyílik a találkozásra.

Forrás :

ajatekkeszito.hu

Share