2024.04.19.
Emma

Tagged vastag csaba

0

Vastag Csaba elég sokat volt a budapesti éjszakában! (interjú)

Elindult a Budapest Dal 2019 pályázata! A Fővárosi Önkormányzat második alkalommal hirdeti meg a BUDAPEST DAL 2019 pályázatot. Idén viszont Budapest lesz Európa Sportfővárosa, ezért elsősorban sportolásra alkalmas, motiváló ritmusú, jó hangulatú dalokat várnak a versenybe. Szövegében nem feltétel, hogy Budapest vagy a sport megjelenjen, cél, hogy dinamikája, mozgásra inspiráló legyen, egyben emlékeztessen városunkra.  …

Share
0

Kottázd le ismét a város moraját, idén sportosan! Elindult a Budapest Dal 2019 pályázata!

A Fővárosi Önkormányzat idén is keresi Budapest Dalát. Most viszont Európa Sportfővárosaként igazán dinamikus szerzeményeket vár majd a zsűri. Ismert és még felfedezés előtt álló zenészek és énekesek március 22-ig küldhetik el saját stílusukban íródó, repertoárjukba illeszkedő szerzeményeiket. Hat ismert előadó kapott felkérést, mellettük másik öt helyre várják olyanok jelentkezését, akik úgy gondolják, dalban mondják…

Share
0

Vastag Csaba utcai festőnek állt?

Az énekes a Gozsdu Montmartre első napján ragadott ecsetet. Ugyanis április közepétől egészen szeptember végéig, minden csütörtökön 10:00 és 18:00 óra között a Gozsdu Udvarba költözik a “Montmartre”. Az egyedülálló programsorozat az élő alkotás örömén keresztül, a Montmartre-i hangulatot megidézve elhozza Budapest szívébe a művészetek világát, ahol profik és kezdők egyaránt jól megférnek egymással. A Gozsdu Udvar…

Share
0

Színvonalas és látványos volt a 2015-ös Játékkészítő

Még mindig nagyon menőnek számítanak a régi mesék hősei! Ezt bizonyította be a Játékkészítő! Soha nem látott színházi sikerrel zárult az idén megújult pop-show-musical. A tavalyi rekordot megdöntve, több mint 49 ezren látták az előadást. A Játékkészítő megmutatta, hogy tisztán hazai alapanyagból is létre lehet hozni olyan sikeres előadást, ami akár a Broadway színpadain is megállná…

Share
0

Vastag Csaba a világ végén lógatja a lábát (interjú)

Bámulatos látványvilággal, újabb szereplőkkel és természetesen újabb dalokkal is jelentkezik idén A Játékkészítő. A díszletek, jelmezek mellett a háromdimenziós fényfestés is elvarázsolja majd a nézőket. Kíváncsiságunkat csak még jobban felcsigázta a sajtó nyilvános próba, melyen ott voltunk mi is és bepillanthattunk a készületekbe. Mi izgatottan várjuk az előadást. A próbán Vastag Csabával beszélgettünk, aki többek…

Share
0

Megjelent A Játékkészítő megújult albuma!

Megérkezett az üzletekbe A Játékkészítő pop-show-musical vadonatúj albuma a Magneoton gondozásában, rajta a tavalyi platinalemez népszerű dalaival és öt teljesen új nótával.Régi és új szereplőkkel, egyedi látványtechnikával és újabb dalokkal kiegészülve kerül színre december végén A Játékkészítő című mese-musical. Az Orbán Tamás – Rakonczai Viktor szerzőpáros öt nótával bővítette a tavalyi repertoárt, köztük a már…

Share
0

11 dolog, amit tudnod kell az új Játékkészítőről

Új rendezésben, új és régi szereplőkkel, új és régi dalokkal, egyedi, hazai produkcióban még nem látott látványtechnikával érkezik idén decemberben újra a tavalyi év szuperprodukciója, A Játékkészítő pop-show-musical. Tavaly több mint 45 ezren látták, idén pedig Magyarországon utolsó alkalommal mutatják be a számos meglepetéssel, még látványosabban visszatérő családi pop-show-musicalt. Íme 11 dolog, amit tudnod kell…

Share
0

Itt a Játékkészítő legújabb klipje

Elkészült az idén majd’ minden elemében megújuló pop-show-musical, A Játékkészítő új klipje. A Képzeld el és megkapod! klipje a piros ajtón át a fantázia világába repít. Hallgasd meg Radics Gigi, Vastag Csaba, Vastag Tamás és Hien közreműködésével A Játékkészítő új dalát! Megújuló látványvilággal, újabb szereplőkkel és természetesen újabb dalokkal is jelentkezik decemberben A Játékkészítő. A darab…

Share
0

Íme a 2015-ös A Játékkészítő hivatalos dala

Új rendezésben, új és régi szereplőkkel, új és régi dalokkal, egyedi, hazai produkcióban még nem látott látványtechnikával érkezik idén decemberben újra a tavalyi év szuperprodukciója, A Játékkészítő pop-show-musical. Most már meghallgathatod a musical hivatalos dalát is, a Képzeld el és megkapod! című számot, amit Vastag Csaba, Radics Gigi, Vastag Tamás és Hien énekel közösen, amelynek zeneszerzője…

Share
0

Zséda és Vastag Csaba között működik a kémia

A két énekes egy duett kedvéért állt össze.  Azonnal megvolt a kémia köztük, persze csak művészi értelemben, de ez két olyan énekes között, akik a pályájuk csúcsán vannak, nem ritka. A 2010-es X-Faktor győztesét mindig is gyönyörű nők vették körül, nincs ez másképp most sem. Zséda és Csaba találkozása talán mesebelinek is mondható, hiszen az első…

Share