2019.12.10.
Judit

Végre új dallal és albummal jelentkezik a Roxette


A Roxette legújabb, „Good Karma” című nagylemeze az elmúlt harminc év örömeit és kihívásait dolgozza fel. Bár az album csak június 3-án jelenik meg, az „It Just Happens” névre hallgató első single tökéletes beharangozója a korongnak. Az új dal a szerelembeesés megmagyarázhatatlan, csodálatos pillanatáról szól és a velőnkig hatol.
Roxette
Marie Fredriksson és Per Gessle 30 éve, 1986-ban alapította meg a Roxette-et. Debütáló lemezüket ugyanebben az évben, „Pearls of Passion” néven adták ki. 1989-ben „Listen to Your Heart” slágerükkel hódították meg a világot, majd 90-ben az „It Must Have Been Love” többek között a Micsoda nő! című filmben csendült fel és vált a női nem örök kedvencévé. 1992-ben a Roxette a „How Do You Do”-val tért vissza a lejátszási listák elejére, majd a 2000-es évek elejére olyan további világslágereket adtak ki, mint a „Sleeping In My Car”. 2002-ben az énekesnőnél agytumort diagnosztizáltak, amelyet bár sikeresen eltávolítottak a szervezetéből, az éveken át tartó felépülés az együttes munkásságára is hatással volt. A több éves pihenő üzemmód azonban most úgy tűnik, hogy véget ér, erre az új album címe, a „Good Karma” is céloz: maguk mögött hagyják a rossz, keserű, fájdalmas élményeket és tiszta lappal néznek a jövő elé.
Roxette_GoodKarma
A nagylemez első megjelenése, az „It Just Happens” egy gyönyörű, pozitív érzést dolgoz fel a már megszokott erőteljes, felemelő Roxette stílusban. A refrén szövege: It just happens / You don’t know what’s going on / If it’s new or if it’s been there since long akár az elmúlt 30 éves karrierre is érthető, amely egy szempillantás alatt telt el mind az előadók, mind a rajongók számára, és amelynek a gyümölcsével a mai napig örvendeztetnek meg minket.
Forrás :

Magneoton

Share