2024.04.20.
Tivadar

Meghalt Somló Tamás!


A 68 éves zenész, énekes, dalszerző, az LGT tagja keddre virradóan hunyt el. 
 
Somló Tamás pár hónapja maga beszélt arról, hogy komoly betegséggel kellett megküzdenie, ám a kezelés hatására helyrejött, és szinte ugyanannyit tudott dolgozni, mint az LGT fénykorában.
 
“A belemben találtak egy tumort az orvosok. Gyógyszeres kezelést kaptam, és minden hónapban mennem kellett kontrollra. Azt mondta a kezelőorvosom, hogy ha bármilyen rendellenességet érzek, netán legyengülök, akkor jelentkezzek. A gondos orvosi kezelésnek hála, fél-háromnegyed év után teljesen eltűnt a daganat” – mondta a hot! magazinnak. Májusban azután újra kórházba került, akkor a Blikknek azt mondta, “napok óta csuklottam, nem akart elmúlni, ezért pár vizsgálatot elvégeznek rajtam, de semmi komoly. Hamarosan haza is engednek, nincs ebben semmi érdekes.”
somló_lgt
Somló Tamás 1947. november 17-én, Budapesten született. Gyerekkorában hegedülni tanult, majd bekerült az Állami Artistaképzőbe. Innen a tánc-, akrobatika-, pantomim-, karate- és zsonglőrórák után artistaként a Luxor társulatba került, amivel rengeteg országot bejárt. Eközben megalapította az Atlas (vagy néha Atlasz) zenekart, de játszott több beatzenekarban is: a Kexben, a Non-Stopban és az Omegában is – mindezt tíz év alatt, de úgy, hogy ezalatt a cirkuszban is dolgozott artistaként és zenebohócként. Az Omegához a csapat dobosa és menedzsere, Laux József révén került: a legenda szerint a zenekar kedvéért megtanult szaxofonozni is, de elsősorban énekelt.
somló_tamás_rip_1973-ban jött az áttörő siker, az LGT. Frenreisz Károly kilépett a zenekarból, és megalapította a Skorpiót, Somló pedig a helyére került. Presserék zenekarában énekelt, basszusgitározott, szaxofonozott, zenét szerzett. A hetvenes években tucatnyi, mai napig sikeres számuk volt (Neked írom a dalt, Egy elfelejtett szó, Nem adom fel, Embertelen dal, Gondolsz-e rám? és a Kovács Katival közös Szólj rám, ha hangosan énekelek). Somló zeneszerzőként is egyre többet dolgozott: hozzá kötődnek például az Álomarcú lány és az Annyi mindent nem szerettem még című LGT-számok, de ő szerezte az 1983-as Könnyű testi sértés filmzenéjét is. A nyolcvanas években új együttesek teljesen új hangzással jelentek meg: jött a Neoton, az Edda, az Első Emelet és az R-Go, az LGT-sek pedig úgy érezték, ez már nem az ő világuk, ezért 1987-ben búcsúkoncertet tartottak a Tabánban. Ezt a búcsúkoncertet azóta több újra összeálló, majd újra elbúcsúzó koncert és album is követte, de a ’87-es tabáni koncerttel felfüggesztette magát az LGT.
Share