2024.03.28.
Gedeon, Johanna

X-Faktor 2016: Balogh Eszter és a Jaggers búcsúzott a műsortól


Napok óta tartó találgatások után  végre kiderült: Mata Ricsi lett a 12. versenyző, aki színpadra léphetett szombat este az X-Faktor első élő showjában. A nézők és a mentorok azonban döntöttek: Balogh Eszternek és a Jaggersnek kellett búcsúznia az X-Faktortól.

Elképesztően tehetséges mezőnnyel indult el szombat este az X-Faktor első élő showja, amelyben végre az is kiderült, hogy Mata Ricsi lett az énekes tehetségkutató 12. versenyzője. Puskás Peti  15 éves mentoráltja egyből könnyeket csalt előadásával Gáspár Laci szemébe, ByeAlex pedig kijelentette, hogy Ricsi a műsor „fecsegő poszátája”. Puskás Peti pedig nem kisebb célt tűzött ki Mata Ricsi elé, mint hogy nyerje meg az idei X-Faktort. A fiúk kategóriájának másik két versenyzője is kimagaslóan teljesített, Tóth Gabi szerint Gorbunov Dmitrij egyenesen a lelkek karmestere, míg Dánielfy Gergő a lányok és a zekekarok mentorát is meglepte előadásával.

A mezőny második legfiatalabb énekese, Tóth Gabi mentoráltja, a mindössze 16 éves Opitz Barbara felnőtteket megszégyenítő módon adta elő Janis Joplin slágerét, Jáger Kinga CD-minőségben énekelt, míg Vince Aliz Liza egy különleges feldolgozással állt színpadra.

ByeAlex mentoráltjai, a zenekarok – a Soulbreakers, a Ham ko Ham és a Jaggers – is felrobbantották a stúdiót. A Soulbreakers óriási lendülettel indította az élő showt, majd a Ham ko Ham és a Jaggers is óriási buli hangulatot varázsolt a képernyőre.
Jaggers-xA 25 év felettiek kategóriájából, Gáspár Laci mentoráltjai közül elsőként Ónodi János lépett színpadra, aki, mint kiderült, a mélyebb tartományokban is tud énekelni, majd Balogh Eszter és Fejes Szandra mutatta meg, milyen gyönyörű hangjuk van.
balogh-eszter-xA nézők azonban döntöttek: a beérkezett szavazatok alapján elsőként Balogh Eszternek kellett búcsúznia az X-Faktortól. A Jaggers és Fejes Szandra párbaját követően pedig a mentorok úgy döntöttek, hogy a Jaggers számára is véget ért a 2016-os X-Faktor.

Jövő hét szombaton azonban tovább folytatódik a verseny a minden eddiginél nagyobb, 27 millió forintos főnyereményért.

Share