2024.10.08.
Koppány

Gyerekkori álma teljesült ÉNB Lalinak


Gyerekkori álma teljesült az Éjjel-Nappal Budapest című sorozat sztárjának, Lalinak, ugyanis végre kipróbálhatta a siklóernyőzést. A sorozat mókamestere azt állította, egyáltalán nem félt a repülés során, pedig egy pillanatra igen veszélyes helyzetbe kerültek oktatójával, akár le is zuhanhattak volna.

„Gyerekkoromban a Mátra lábánál laktunk, ahonnan láthattam, hogyan indulnak el az ernyősök. Csodálattal néztem őket, mindig odamentem hozzájuk, rengeteget kérdeztem, biztos idegesítő voltam. Akkor elhatároztam, ha felnőtt leszek, veszek egy ernyőt és megtanulok mindent. Aztán rájöttem, hogy nagyon drága, lusta vagyok és időm sincs rá, így most csak egy profi oktatóval együtt mehettem. Imádtam a magasságot, nem féltem, hogy baj lehet, pedig majdnem összeütköztünk valakivel, még az oktatóm is összerezzent, mert tényleg veszélyes volt a szituáció. – mesélte ÉNB Lali.IMG_3222„Szenzációs volt, ilyenkor van az, hogy az emberek azt mondják, a nagy adrenalin fröccs miatt nem igazán tudnak mit mondani. Én is így érzem magam. Amikor rájöttem fent a levegőben, hogy sehol sincs motor, se előttünk, se mögöttünk, se alattunk. Csak mi vagyunk. A természet és a szél. Hát ez hihetetlen volt.” – fejezte be az RTL Klub sztárja.IMG_3223IMG_3225

Share