2024.04.16.
Csongor

Világsztárok is csatlakoztak Törőcsik Mari alapítványához


Idén 7. alkalommal kerül megrendezésre a Jótékonysági Maci Aukció, melyet még 2012-ben indított el Magyarországon a Nemzet Színésze, Törőcsik Mari, a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány alapítója és Kárász Róbert, az alapítvány vezetője.

Az elmúlt évek alatt 150 hazai híresség gyerekkori mackóját és személyes tárgyát árverezték el, annak érdekében, hogy a befolyt összegből létrehozzák az alapítvány saját, fogyatékosság-barát munkahelyét, amely tavaly márciusban nyílt meg Budapest belvárosában. A Premier Kultcaféban 10 fogyatékossággal élő dolgozik, vannak köztük Down-szindrómások, autisták, értelmi sérültek és hallássérültek is, de a civil szervezet újabb munkahelyeket szeretne létrehozni.

Ismét csatlakoztak hollywoodi sztárok is a kezdeményezéshez

Tavaly óriási szenzáció volt, hogy a Budapesten forgató Harrison Ford és Ryan Gosling is csatlakozott a kezdeményezéshez és támogatta a fogyatékossággal élők munkahelyteremtését. Felajánlásaik – két dedikált mackó személyében – egyenként 4, illetve 1 millió forintért keltek el az árverésen. A szervezők Andy Vajna közbenjárásával újabb hollywoodi sztárokhoz juttatták el a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány hírét és felkérését. Ennek köszönhetően ebben az évben három világsztárt is megnyert magának az alapítvány, hiszen mackót ajánlott fel Jennifer Lawrence, Jamie Foxx és Ashton Kutcher is.

Évek óta rekordokat dönt az aukció bevétele

A tavalyi árverés minden eddigi rekordot megdöntött, közel 20 millió forintos bevételével a Jótékonysági Maci Aukciók történetének legjobb eredményét érte el. A hazai mezőnyből a Wellhello zenekar medvéje és személyes tárgya bizonyult a legértékesebbnek, hiszen azok 1 millió 700 ezer forintért találtak új gazdára. Szintén sikeres volt Benedek Tibor és a vízilabda-válogatott, valamint Sterczer Hilda, Erőss Zsolt özvegyének macija, amelyet 1-1 millió forintért vásároltak meg. A korábbi években milliós nagyságrendben kelt el például Törőcsik Mari, Csukás István és Kertész Imre mackója és személyes tárgya is. A szervezők az újabb világsztárok csatlakozása miatt idén is rekordbevételre számítanak.

A 2017-es aukció felajánlói:

Balázs Fecó (Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes, zenész), Charlie (Liszt Ferenc-díjas énekes, zenész), Henrik Irén – Dargay Attila özvegye (operatőr, Dargay Attila Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező és képregényrajzoló felesége és alkotótársa), Deák Bill Gyula (Fonogram életmű-díjas énekes, zenész), Deák Kristóf (az Oscar-díjas Mindenki című film rendezője, forgatókönyvírója), dr. Gyarmati Andrea (olimpiai ezüstérmes úszó, gyermekorvos), Esztergályos Cecília (Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész), Gálvölgyi János (Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész), Hegedűs D. Géza (Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész), Lovasi András (Kossuth-díjas énekes, zenész), Nyilasi Tibor (korábbi magyar válogatott labdarúgó), Mácsai Pál (Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, az Örkény Színház igazgatója), Péterfy Bori (énekesnő, színésznő), valamint Jennifer Lawrence (Oscar-díjas színésznő), Jamie Foxx(Oscar-díjas színész), Ashton Kutcher.

Az aukció időpontja 2017. november 30. 18:00, helyszíne a Premier Kultcafé.

A 2017-es aukció részleteiről az alábbi linken olvashatsz:

http://www.fogadjorokbeegymacit.hu/maci-aukcio-2017/

Share