2019.12.15.
Valér

Magna Cum Laude jótékonysági koncert az UNICEF-ért


Nagyszabású jótékonysági koncertsorozatot indít az UNICEF. Különlegesnek ígérkező jótékonysági koncertet rendez a Budapest Kongresszusi Központban december 29-én az UNICEF a Magna Cum Laudéval közösen. A koncert bevételeit a veszélyben lévő – például az éppen aktuálisan veszélyeztetett szíriai – gyerekek megsegítésére fordítja majd az idén 40 éves nemzetközi szervezet. A mostani eseményből a szervezők évente ismétlődő sorozatot kívánnak építeni, amellyel mindig a leginkább rászoruló gyerekeket segíthetik.

Utóbbi azért is különösen fontos, mert az „UNICEF ott segít, ahol a probléma forrása van”, azaz helyben, a kritikus területeken. Ezek közé tartozik a háborúk által sújtott Szíria, Afganisztán, a Közép-Afrikai Köztársaság vagy Dél-Szudán is, ahol az otthon maradtaknak hatalmas szükségük van a minden napos támogatásra. Noha az utóbbi évtizedekben a különböző kormányok összefogásának köszönhetően jelentősen csökkent az 5 éven aluli gyermekek halandósága, a helyzet közel sem kielégítő. A gyerekek szempontjából az elmúlt két év különösen nehéz volt: 2014-et az UNICEF pusztító évnek nyilvánította: 15 millió gyermeket érintettek súlyos konfliktusok, például a már említett országokban. De nem pusztán a háborúk nehezítik a fiatalok életét: naponta 16 ezer gyerek hal meg olyan okok miatt, amelyek megelőzhetők lennének. Ilyen ok például, hogy nem kapnak elegendő ételt, vizet vagy gyógyszert.

Épp ezek miatt az okok miatt 2014-ben már 934 vészhelyzeti intézkedést hajtott végre az UNICEF, ami 755-tel több mint a 2013-as évben. Az idei évben a háborúk a legtöbb helyen tovább folytatódtak, ráadásul komoly természeti katasztrófák is történtek, mint például a nepáli földrengés.

A december 29-i Magna Cum Laude jótékonysági koncert bevételeit épp az ilyen problémák megoldására fordítja majd a szervezet. A rendhagyó koncerten a zenekar legnagyobb régi és új slágerei egy különleges akusztikus és szimfonikus hangszerelésben csendülnek fel a Magyar Virtuózok közreműködésével. A produkció vendége lesz ezen az estén a Hunyadi János Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskola Énekkara.

A jótékonysági koncertre jegyek  a BROADWAY Jegyirodában kaphatóak

Share