2024.03.28.
Gedeon, Johanna

Korunk egyik briliáns zeneszerzője Budapesten is koncertet ad


Hans Zimmer először indul turnéra szimfonikus zenekarral és kórussal, hogy az élő zene élményét megadhassa rajongóinak. Budapest része ennek az egyedülálló koncertsorozatnak, korunk legsikeresebb filmzeneszerzője 2016. május 11-én lép  színpadra a Budapest Arénában!

A német származású zeneszerzőt Hollywood egyik nagy újítójának tartják, bár első nemzetközi sikerét még popzenészként aratta, a The Buggles tagjaként. A csapat Video Killed the Radio Star című dala nem csupán világsláger volt, de jelezve a zeneipar új korszakát, ezzel a videóval kezdte meg sugárzását az MTV is. Zimmer először Londonban lépett be a film világába, az ismert komponistával, Stanley Myers-szel közös munkájával, amit Az én kis mosodám című filmben hallhatunk. Hamarosan szólóban is egyre sikeresebb szerzőnek számított, főként újító, a régi és az új zenei irányzatokat, valamint technikákat kombináló stílusával. Napjainkban őt tartják az elektronikus zenét nagyzenekari műbe integrálás atyjának.

Karrierjében 1988 jelentette a fordulópontot, amikor felkérték a Rain Man (Esőember) zenéjének megírására. A film elnyerte a legjobb film Oscar-díját és meghozta Hans Zimmer első Oscar-jelölését zeneszerzőként. A következő évben ismét ő jegyezte a legjobb film, a Miss Daisy sofőrje zenéjét. Hans Zimmer 2 Oscar-díjas filmmel a háta mögött a 90-es évek elején betonozta be végleg hírnevét az Oroszlánkirály zenéjével. A filmzene több mint 15 millió példányban kelt el, megkapta az Oscar-díjat, emellett Golden Globe, American Music, Tony- és Grammy-díjat is nyert.HZN22000-re Hans Zimmer szinte minden sikerfilmben részt vett, az ezredfordulón a Gladiátor zenéjéért nyert tucatnyi díjat, többek között Golden Globe és Filmkritikusok díját is az Oscar-jelölés mellé, az albumból pedig 3 millió példány talált gazdára.

12/08/2010 - Hans Zimmer - Hans Zimmer Honored with a Star on the Hollywood Walk of Fame on December 8, 2010 - Hollywood Boulevard - Hollywood, CA, USA - Keywords: - False - Photo Credit: Bob Charlotte / PR Photos - Contact (1-866-551-7827)Több tucatnyi lenyűgöző és sikeres filmzenét tudhat magáénak, többek között a Pearl Harbor, A kör, Hannibal, A sólyom végveszélyben, Az őrület határán, Thelma & Louise, Tiszta románc, Zöld kártya, Holiday, A szikla, Lesz ez még így se, Egyszerűen bonyolult, Mission Impossible 2, Az utolsó szamuráj, Egyiptom hercege, Cápamese, Madagaszkár, Kung Fu Panda, A Simpson család, Sherlock Holmes, A Da Vinci-kód, Angyalok és démonok, Eredet, Az acélember, Batman – A sötét lovag, A csodálatos Pókember, Csillagok között és a 12 év rabszolgaság filmekhez, valamint az elmúlt évtized egyik legnépszerűbb filmzenéjét A Karib-tenger kalózai szériához.

Hans Zimmer élő koncertje különleges élményt tartogat minden nézőnek; a több évtizedes karrier legsikeresebb művei a szerző személyes közreműködésével, a szimfonikus zenekar előadása rock és elektonikus zenével vegyítve, és egy csodálatos fény- és látványshow-val kiegészítve.

„Mindig is arra vágytam, hogy egy hasonló koncertkörutat csináljak, és nagyon lelkes vagyok, hogy ez az idő végre elérkezett. Izgatottan várom, hogy rendkívül tehetséges zenészeimmel együtt olyan élményt nyújthassak a közönségnek, amiben még nem volt részük.” – nyilatkozta Hans Zimmer a turné kapcsán.

A budapesti koncertre jegyek november 10-én 10 órától kaphatók a www.livenation.hu oldalon keresztül. Az előadásra kizárólag ülőjegyek vásárolhatók, közvetlenül a színpad előtti szektorokba szóló belépőknél 2 darab vásárlásakor ingyenes parkolási lehetőség is jár az Aréna parkolóházában.

Ezt a megismételhetetlen élményt kár lenne kihagyni, a lehetséges koncert hírére a rajongók azonnal lecsaptak, így a várható érdeklődés miatt valószínűleg nem lesz érdemes az utolsó pillanatig várni a jegyek beszerzésével.

Forrás :

livenation.hu

Share