2024.07.20.
Illés

Jótékonysági kiállítás nyílt a MOM Park Galériában


Megnyitott a megújult MOM Park Galéria első jótékonysági kiállítása. A bevásárlóközpont felhívására a MOME lelkes diákjai varázsolták újjá az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány Mama-lakását. A mesés műről készült fotókat és a művészek egy-egy saját alkotását az év végéig tekinthetik meg az érdeklődők, valamint lehetőség van arra is, hogy a helyszínen adományokkal támogassák az alapítvány munkáját.

„A hely, ami esélyt ad” mottóval nyitott meg újra a MOM Park Galéria. A bevásárlóközpont és a MOME művészeinek összefogásával az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítványt támogatja a kiállítás, ami azonban csak első a sorban.mom_park_galeria„Hosszú távú terveink vannak a MOM Park Galériával, szeretnénk évente több jótékonysági kiállításnak teret adni. Jövő évre 4 eseménnyel számolunk, ahol kezdő művészeket és fontos társadalmi ügyeket karolunk fel” – kezdte Balassa László, a MOM Park igazgatója. „Célunk egy olyan közösségi tér létrehozása, ami a rohanó mindennapokban egy kis felüdülést, pihenést jelent a látogatóinknak, egyúttal pedig jó ügyekre irányítja a figyelmüket.”

A kezdeményezés fővédnöke, Winkler Nóra többek között a közös munka erejéről beszélt köszöntőjében.

„A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem értékrendjének alapvető része, hogy hallgatóik találkozzanak ehhez hasonló kezdeményezésekkel, és ezt fantasztikus látni. Ez a szemlélet különösen fontos egy művésznél, hiszen minden tapasztalat számít, hogy munkájában hiteles válaszokat adjon egy-egy felkérésre. Több jele is van annak, ha egy kooperáció sikeres. Külön figyeltem, ahogy a megvalósításban résztvevő emberek megszólaltak: mindenkinél elhangzott a köszönetnyilvánítás a többiek felé, és ez nagyon fontos. Ez a kiállítás csak ilyen formában, közös összefogással jöhetett létre.” – nyilatkozta Nóra.balassa_winkler_mitroi_terjék_vaktor_bakoAz Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány kurátora, dr. Bakó Katalin szerint a beteg gyerekeknek a legapróbb kapaszkodók is számítanak.

„Nagyon hasznosnak tartom az ehhez hasonló kezdeményezéseket, hiszen sokat tehetünk így a gyerekekért és szüleikért. A művészet komoly szerepet játszik a mindennapjainkban is. Rendszeresen tartunk kézműves foglalkozásokat és szerencsére már mini kiállítást is tartottunk a Mama-lakásban, ahol a gyerekek rajzait, fotóit és festményeit nézhették meg az orvosok, szülők és barátok. Mindent megteszünk, hogy a test gyógyulása mellett a lélek is egészséges legyen.”– mondta Katalin.a_kesz_muA kiállítás megnyitóján Winkler Nóra, dr. Bakó Katalin, valamint Balassa László mellett a MOME képviseletében Vaktor Éva és az alkotásban résztvevő művészek is köszöntötték a résztvevőket. Mitroi Sixtine és Terjék Diána tervezőgrafikusok egy-egy saját művét, valamint a felújításról készült képeket november 5-től december 31-ig tekinthetik meg az érdeklődők, és a kihelyezett gyűjtőpontokon pénzbeli adományokkal vagy könyvekkel, játékokkal támogathatják a gyermekek gyógyulását.

Share