2024.03.29.
Auguszta

Visszatérés a Kárhozatba: megérkezett az Éjszárny folytatása


Ed McDonald Éjszárny c. regénye 2018 őszének igazi fantasy slágere volt. Március 7-én érkezik a Hollóvér képében a második kötet, ami tudatosan építkezik az előd minden jó tulajdonságára, és mellette számos új dolgot is ígér.
 
Négy évvel az első könyv után játszódnak az események, és új hatalom van születőben: a Fénylányként ismert, ragyogásba burkolózó szellem látomásokként jelenik meg városszerte, az őt istenítő szekta pedig egyre nagyobb erő és befolyás birtokába jut. Eközben a Mély Királyainak szörny-serege tüzes esőt ont az égből, a borzasztó istenekkel való újabb nagy összecsapás elkerülhetetlennek tűnik.
Az eluralkodó káosz megállíthatatlan, ráadásul ismeretlen tettesek feltörik Szarkaláb széfjét, és nyoma vész egy rettentő hatalmú tárgynak. Galharrow-ra és az Éjszárnyakra vár a kellemetlen feladat, hogy visszaszerezzék. Csak-hogy ehhez válaszokra lesz szükségük, márpedig ezekért kénytelenek fejest ugrani a lidércnyomásba: a Kárhozat nevű, mágiával fertőzött apokaliptikus síkság kellős közepébe. McDonald a folytatásban ügyes kézzel írja tovább és bővíti ki az Éjszárny világát: az olvasó többet tudhat meg Valengrad városáról és a Kárhozatról – sőt, többet is időzhet ezeken a helyeken, ugyanis a Hollóvér jó 50 oldallal hosszabb az első résznél –, és számos új, felejthetetlen szereplővel is találkozhat. Méltó folytatásról van tehát szó, és jó hír, hogy várhatóan nyáron jelenik meg magyarul Galharrow kalandjainak befejezése is.
Forrás :

agave

Share