2020.09.21.
Máté, Mirella

Előkerült egy nő Bereczki Zoltán múltjából


Régi-új nő bukkant fel Bereczki életében és hamarosan együtt állnak színpadra. Az énekes elárulta, a 90′-es években gyakran „kerülgették” egymást Váczi Eszterrel, hiszen mindketten aktív szereplői voltak a hazai klubéletnek.

Sokan hiszik, hogy Bereczki Zoltán zenei karrierje a Rómeó és Júliával indult, ám az igazság az, hogy az énekes már évekkel korábban is koncertezett. Ezekben az években ismerkedett meg Váczi Eszterrel – az énekesnő akkoriban Szörp nevű zenekarával, Bereczki pedig a Sketch nevű formációval állt színpadra.1

“A nagyközönség engem a színházból ismer, sokan nem tudják, hogy a kilencvenes években nekünk volt egy zenekarom, a Sketch, amellyel klubokban játszottunk, ahogyan Eszterék is. Innen az ismeretség” – mesélte Bereczki Zoltán.vaczieszter_05co“Már akkor tetszett a hangszíne, és mi le is jártunk az ő koncertjeire, fantasztikus zenészekkel játszott együtt. Később kicsit elvesztettük egymást, és akkor figyeltem fel rá újra, amikor a quartetjével hallottam játszani. Nagyon jók a dalaik, erősek a szövegek, és azt gondolom, akinek az életében változások vannak, annak kötelező meghallgatnia őket. Ennek apropóján döntöttem úgy, hogy Esztert hívom vendégül az első idei nagykoncertemre a Magyar Színházba.” – tette hozzá az énekes. Február 1-én Váczi Eszter lesz tehát Bereczki vendége az Illúzió turné első idei állomásán, több dalt is előadnak együtt, amelyhez várhatóan a közös múltból merít ihletet a páros. Az énekes egyébként januárban rápihent az előtte álló évre, és elárulta, idén sem fog unatkozni, tervei között új színházi darab, tavasszal új dalok és a rajongók nagy örömére új poplemez is szerepel.

Bereczki – Illúzió koncert – Magyar Színház február 1. 19 óra

Share