2024.10.08.
Koppány

Montenegróban csajozott az Éjjel-Nappal Budapest sztárja


Montenegróba, a kotori öböl kapujába Herceg Novi városába utazott egy kis kikapcsolódásra az Éjjel-Nappal Budapest három sztárja, Evelin, Levente és Simon. 

„Elég fárasztó, tizennégy órás út után érkeztünk meg Herceg Noviba, de az ott töltött idő mindenért kárpótolt. Annak ellenére, hogy ősszel mentünk hihetetlenül jó idő volt, volt, hogy harminc fokokat mértünk, a tenger pedig huszonhárom fokos volt. A legkomolyabb talán a tengerparti hajókirándulás volt, amikor meglátogattuk a Kék barlangot. Én persze azonnal elkezdtem beugrálni a vízbe, többször szaltóztam is, amiből majdnem baj lett. Megcsúszott a lábam és a többiek szerint alig pár centi választott el attól, hogy ne vágjam be a fejem a hajó oldalába. Én ezt nem vettem észre, de szerencsére nem lett nagyobb baj.” – mondta Simon, aki kihasználta az alkalmat és ismerkedett is a tengerparti városban. énb-montenegro02

énb-montenegro01„Ami elsőre feltűnt, az az, hogy a montenegrói lányok nagyon magasak. Szerencsére én sem vagyok kicsi, így az ismerkedés nem jelentett gondot. Két menő modell lánnyal sikerült közelebbről megismerkednem, Anastasia-val és Natalia-val, akik szerencsére szívesen kalauzoltak és akik minden buliban benne voltak. De ennél többet inkább nem mondok, ami Herceg Noviban történt az ott is marad!” – mondta nevetve Simon. énb-montenegro03

Share