2024.04.19.
Emma

A nők alapvetően fogják megváltoztatni a világot!


A hazánk inspiráló és tehetséges nőit díjazó GLAMOUR magazin idén is átadja Az év hősnője díjat, amellyel egy olyan személy, szervezet, egyesület munkáját ismerik el, akik egy fontos társadalmi ügyet karolnak fel. Idén a díjat Miklós Melinda, a Nyitottak vagyunk ügyvezetője kapja, aki szeretné, ha olyan világban élhetnénk, ahol mindenkit csak a tettei és a teljesítménye alapján ítélnek meg.
 
A Nyitottak Vagyunk legfrissebb kutatásában azt vizsgálták, hogy ugyanolyan lehetőségekhez jutnak-e a nők és a férfiak a munkahelyeken, Két Lépés programjukkal pedig arra hívják fel a figyelmet, hogy a változásért a nőknek és férfiaknak együtt kell tenniük. A Nyitottak Vagyunk közösségi kezdeményezést 2013 nyarán alapította a Prezi, az espell és a Google. Azóta több mint 1000 cég, szervezet és közösség csatlakozott már hozzájuk. Figyelemfelhívó aktivitásaik között immár harmadik éve vesznek részt azonos értékrenddel rendelkező cégvezetőkkel és több ezer munkavállalóval a Budapest Pride-on, 100 cégvezető a Pride-on nevű aktivitásukkal. Az õ szervezésükkel valósul meg minden évben az ”Open Conference” is, ahol a világ vezető vállalatainak hazai, régiós és globális vezetői osztják meg egymással inspiráló gondolataikat Magyarországon egy nemzetközi konferencia keretében. Számos kezdeményezést indítottak hat éves fennállásuk óta, az egyik leghangosabb, a tavaly év végén indult Két Lépes elnevezésű programjuk, melynek célja, hogy ugyanolyan lehetőségekhez jussanak a nők és a férfiak a munkahelyeken.
 
„Azért Két Lépés, mert határozottan azt gondoljuk mi is, és a magyar nők és férfiak 63-63%-a is, hogy nőknek és férfiaknak együtt kell tenniük azért, hogy a nők ugyanolyan lehetőségekhez jussanak a munkahelyükön. Ha együtt lépünk, messzebbre jutunk. A programunk részeként szeretnénk elérni azt is, hogy alapvetés legyen, hogy a cégek évről évre megmérik magukat, és adatok alapján alakítanak ki olyan programokat, amelyek segítenek abban, hogy a nők is ugyanolyan lehetőségekhez jussanak” – emelte ki a Nyitottak vagyunk ügyvezetője, aki szolgáltatásaikkal szeretne segíteni a vállalatoknak abban, hogy még nyitottabbá váljanak. „Már hat évvel ezelőtt, amikor elindult a Nyitott Vagyunk, minden várakozásunkat felülmúlta, hogy közel két hét alatt több mint négyszáz cég és szervezet csatlakozott hozzánk, mára már több mint ezren vannak. Sikernek könyvelem el azt is, hogy egyre több olyan partnerünk, támogatónk van, aki velünk együtt azt gondolja, hogy ez a fajta értékválasztás, túlmutat a hagyományos értelemben vett társadalmi felelősségvállaláson. Számszerűen kimutatható, hogy az ilyen értékrendű munkahelyek, azon felül, hogy boldogabbak az ott dolgozó emberek, jobban is teljesítenek.”
Melinda tapasztalatai alapján megéri nyitottnak lenni, és nem hallgatni az előítéletekre, magánemberként és szervezetként is. Bár úgy érzi, hogy még nem érték el minden céljukat, a számok azt mutatják, hogy Magyarországon is igénylik az emberek az elfogadást. Ezt igazolja országos reprezentatív kutatásuk eredménye, miszerint a 18 évesnél idősebb, de még tanuló fiatalok 83%-a választana olyan munkahelyet, ahol a nyitottság érték. Az elmúlt négy évben pedig több mint 20%-kal nőtt azok száma, akik sürgetőnek tartják, hogy a munkahelyük tegyen azért, hogy a nők és a férfiak ugyanolyan lehetőségekhez jussanak náluk.
 
„Márkaként nyitottnak lenni értékválasztás, mely sokakat inspirálhat, sokaknak példát mutathat, munkahelyként pedig számszerűleg bizonyítottan út a sikeres működés és a boldogabb dolgozók felé. Különösen fontos, amikor olyanok állnak ki a nyitottság mellett, akikkel rendszeresen tízezrek, százezrek találkoznak” – emelte ki Melinda, aki nagyon büszkén fogadta, hogy a GLAMOUR méltónak találta a munkájukat az elismerésre, és annak is örül, hogy a nőket célzó magazin saját eszközeivel is sokat tesz a nyitottság népszerűsítéséért.
 
A GLAMOUR-nak nagyon nagy hatása van arra, hogy a nők mit gondolnak a világról. Kötelességünk, hogy ablakokat nyissunk számukra, tágítsuk az érdeklődési körüket, gazdagítsuk a tudásukat, megmutassuk nekik azokat a dolgokat, embereket, akik példaként szolgálhatnak számukra. Meggyőződésem, hogy a nők alapvetően fogják megváltoztatni a világot a közeljövőben, és ők nem a kizárásra, hanem az összefogásra fognak koncentrálni” – tette hozzá Maróy Krisztina a GLAMOUR főszerkesztője.
 
A GLAMOUR Women of the Year jelöltjeire 2019. március 7-én éjfélig lehet szavazni a glamour.hu/woty linken és a március 8-án, nőnapon adják át a díjakat a Women of the Year gálán.
Forrás :

Red Lemon

Share