2024.03.29.
Auguszta

Mihály Hanna cikkei

mm

Kislányként arról álmodtam, hogy újságíró legyek. Szeretem a zenével kapcsolatos témákat, de a divat és a gasztronómia sem áll távol tőlem.


0

Forró hangulatú bulival búcsúztatta az őszt a Miss Balaton

Hétvégén rengetegen buliztak a Miss Balaton Winter Party-n, köztük Epres Panni, Dukai Regina, Iszak Eszti, Dobó Ági, Magony Szilvi, Marton Adrienn és Lipcsei Betta, valamint a szépségverseny korábbi döntősei is ott voltak a Buddha-Bar Budapestben. A Miss Balaton modelljei még egy rendhagyó divatbemutatóval is készültek, ahol a Sugarbird legújabb kollekcióját mutatták be. Most már hagyománnyá…

Share
0

Beteg gyermekek támogatására gyűjtöttek a sztárok

A beteg gyermek gyógyulását a szülő közelsége nagymértékben segíti. A Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány több évtizeddel ezelőtt azért jött létre, hogy az általa épített Ronald Házakban és Szobákban a szülők beteg gyermekeik közelében maradhassanak a betegség nehéz időszakaiban. Az Alapítvány adománygyűjtő hetének első napján ebben az évben is hírességek és közéleti szereplők álltak a McDonald’s…

Share
0

Világsztárok is csatlakoztak Törőcsik Mari alapítványához

Idén 7. alkalommal kerül megrendezésre a Jótékonysági Maci Aukció, melyet még 2012-ben indított el Magyarországon a Nemzet Színésze, Törőcsik Mari, a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány alapítója és Kárász Róbert, az alapítvány vezetője. Az elmúlt évek alatt 150 hazai híresség gyerekkori mackóját és személyes tárgyát árverezték el, annak érdekében, hogy a befolyt összegből létrehozzák az…

Share
0

David Guetta egy szexi számmal tér vissza

A francia dj – producer legújabb, “Dirty Sexy Money” című partidalát a legnagyobb sztárok – Afrojack, Charli XCX és French Montana – közreműködésével hozta létre. Guetta előző sztárkollaborációja, a Justin Bieber-rel közös “2U” több mint fél milliárd stream-et és 291 millió YouTube megtekintést tud maga mögött – ezt szeretné überelni a mostani mocskos számmal. Az…

Share
0

Dobó Ági fia úgy jár orvoshoz, mintha játszóházba menne

Dobó Ági és Péter Szabó Szilvi életük legboldogabb időszakát élik. Mióta édesanyák lettek a gyermekeik az elsők. Felelősségteljes anyukák, akik a saját egészségük mellett a gyerekeikére is nagyon tudatosan odafigyelnek. Rendkívül fontosnak tartják a szűrővizsgálatokat, ezért a kisgyermekkori szemvizsgálat elvégzése sem volt kérdés számukra.   A látásunk az egyik legnagyobb kincsünk, megóvására fokozottan érdemes ügyelni,…

Share
0

Sia új dalával indul a karácsonyi szezon

A „Santa’s Coming For Us” az ausztrál énekesnő november 17-én megjelenő, ’Everyday Is Christmas’ című lemezének első beharangozó száma. A karácsonyi album összesen 10, saját szerzésű ünnepi dalt tartalmaz, és már előrendelhető! Sia pár hónapja jelentette be, hogy saját ünnepi albumot jelentet meg november közepén. Az ’Everyday Is Christmas’ az énekesnő első karácsonyi lemeze, amelyet…

Share
0

Sztárparádéval debütált Iszak Eszti új kollekciója

Iszak Eszti nyáron indította el saját márkáját az ISAAN-t. A fiatal műsorvezető és influencer a nyári debütálás óriási sikere után, most egy exkluzív party keretein belül mutatta meg az őszi-téli szezon darabjait. A WALLIS-MINI Cube-ban tartott bemutatón olyan hírességek viselték az új kollekció darabjait, mint Mádai Vivien, Cinthya Dictator, Rubint Rella és Dallos Bogi aki…

Share
0

Megérkezett Rita Ora vadonatúj száma

A májusban kiadott „Your Song” sikere után egy újabb fülbemászó dallal tért vissza az énekes / színész / műsorvezetőnő. Az „Anywhere” szerzésében Andrew Watt volt Rita segítségére, aki többek között a „Havana”, „Let Me Love You” és „It Ain’t Me” bombaslágerek mögött áll.   Az „Anywhere” Rita modern soul hangzását 90-es évekbeli elemekkel vegyíti. A…

Share
0

A Green Day best of albummal jelentkezik novemberben

A ‘Greatest Hits: God’s Favorite Band’ november 17-én kerül a polcokra és a digitális szolgáltatókhoz, és már előrendelhető. A korong 20 klasszikus Green Day dal mellett két vadonatúj számot kínál a közönségnek. A többszörös Grammy-díjas Green Day november 17-én adja ki legújabb lemezét, amely 31 év tevékenységét foglalja össze. Az új korong összesen 20 régi…

Share
0

Búcsúzik a rajongóktól Ennio Morricone

Október 18-án az olasz Maestro, a filmtörténet talán legnagyobb hatású zeneszerzője Budapesten koncertezik. A The 60 Years of Music Tour egyben búcsú is a rajongóktól, mert a 88 éves Maestro bejelentette: a mostani az utolsó nagyszabású turnéja, a jövőben zeneszerzői munkásságára kíván koncentrálni.   „Ennio Morricone a turnéval ünnepli hat évtizedet átívelő pályafutását. A munkának,…

Share
0

Bejelentették az MTV Europe Music Awards magyar jelöltjeit

A Viacom csoport októbertől az MTV égisze alatt újítja meg zenei kínálatát, ám a csatorna már most hatalmas lehetőséget kínál hazánk zenészeinek: az idei MTV EMA díjra ugyanis Magyarország is állíthat jelölteket.   A magyar MTV szerkesztősége összeállította az általa legfontosabbnak tartott 20 mai magyar előadó listáját, és a rajongóikra bízza, hogy közülük melyik legyen…

Share
0

Íme a Miss Balaton 12 döntős szépsége

Még néhány nap és kiderül, kinek a fejére kerül idén a Miss Balaton korona. A szombat esti finálét megelőzően a 12 gyönyörű döntős lány jelenleg is a balatonfüredi felkészítő táborban készül a megmérettetésre. A koreográfiák begyakorlása és az edzések mellett, a tanácsadók és trénerek is igyekeznek hasznos tanácsokkal segíteni a versenyzőket a felkészülésben. A 12…

Share
0

Dombi: 70 éves koromra tökéletes gentleman leszek!

Úriemberségből vizsgázott Dombóvári István, Lukács Miki és Kamarás Iván. A három, mindenre elszánt híresség nemrégiben néhány játékos feladatban bizonyíthatta gentlemanségét a Sziget Fesztiválon. A fiúknak zsűrije is akadt Peller Mariann személyében, aki a teszt végén azt is elárulta, neki mitől lesz úriember egy férfi.   Figyelmesség, makulátlan külső, odaadás, netalántán humor? Nem is olyan egyszerű…

Share
0

Szexi pasik pózolnak Charli XCX klipjében

A brit dalos pacsirta legújabb dalában a fiúkat dicsőíti. A ’Boys’-hoz egy felejthetetlen videó készült, amelyben a zeneipar legszexibb pasijai pózolnak a kamera előtt. Félre a billentyűzetet, induljon a moziélmény! Charli XCX új számából kiderül, hogy mi áll pontosan a lányok ‘nem érek rá’, ‘sajnos közbejött valami’ és ‘egy barátnőm szakított és vele kell lennem’…

Share
0

Soerii & Poolek újratöltve: itt a „Brutális nyár 2017”!

Pénteken újra napvilágot lát Soerii & Poolek öt évvel ezelőtt megjelent kultikus nyári himnusza, a „Brutális nyár 2017”, amelyet a Suck My Disco formáció bújtatott egy energikus, 2017-es köntösbe!   A Soerii & Poolek közel tíz éve szórakoztatja a hazai közönséget őrült bulijaival és elborult produkcióival. Most az egyik ikonikus daluk, a 2012-ben megjelent „Brutális…

Share
4 / 23 oldal« Első...23456...1020...Utolsó »