2024.03.29.
Auguszta

Tagged szépségkirálynő

0

Ez okozott nehézséget Iszak Esztinek a főiskolán

Izgalmas hónapokat tudhat maga mögött a Miss Balaton 2019 királynője. A mindössze 20 éves Balogh Eleni idén nyáron még gőzerővel készült a szépségverseny augusztusi fináléjára, ám ezután sem pihenhetett sokat, hiszen szeptembertől már az egyetem várta. Az Elenire váró izgalmas időszak előcsalta a főiskolás emlékeket Iszak Esztiből is, aki évközben tanácsadóként segíti a verseny résztvevőit,…

Share
0

Zimány Linda: „A legfontosabb a harmónia önmagaddal”

Gyönyörű napsütésben kezdődött el a Miss Balaton 2019 második castingja, ahol az első fordulóról tovább jutó 24 lány állhatott ismét a válogató zsűrije elé. Csak úgy, mint az előző körben, a versenyzők ismét a mentorok segítségével készültek arra, hogy a legjobb formájukat mutassák meg a bíráknak, akikhez ezúttal Zimány Linda is csatlakozott. A 2006-os Miss…

Share
0

Múltjáról vallott Zimány Linda

Hibátlan külső és gyönyörű mosoly. Sokan gondolják azt, hogy mindössze ennyi kell ahhoz, hogy egy fiatal lányból szépségkirálynő válhasson. Zimány Linda több mint 10 évvel ezelőtt csöppent a szépségversenyek világába, azóta nem csak versenyzőként, de zsűritagként is rengeteg tapasztalattal és élménnyel lett gazdagabb. A Miss Balaton 2019 közeledtével az egykori királynő is visszaemlékezett.   Zimány…

Share
0

Hollywoodi stílusikon bőrébe bújtak a Miss Balaton szépségei

Csábító képek készültek a Miss Balaton szépségeiről. A minden évben megjelenő naptárhoz idén is különleges koncepció alapján készített képeket Ajkai Dávid és Vásony Anna.   A verseny nagykövetei, valamint a 2018-as év döntős szépségei egy-egy hónapot keltenek életre, amelyet ezúttal a legendás hollywoodi díva, Marilyn Monroe inspirált. Vadító vörös rúzs, igéző tekintet, szőke loknik. Marilyn…

Share
0

Viczián Viktória: Az első és legfontosabb dolog, hogy önmagadnak felelj meg! (interjú)

Raphaelle Giordano, a francia írónő sikerkönyvei kapcsán tartott beszélgetésen sztárok osztották meg véleményüket arról, hogy a boldogságot hogyan találták meg. Viczián Viktória, a 2017-es Miss World Hungary közönségdíjasa és I. udvarhölgye januárban lesz 22 esztendős, de bőven volt miről mesélnie. A gyönyörű modellel egy nagyon kedves és jóízű beszélgetésben volt részem és őszintén szólva nem…

Share
0

Ő lett a Miss Balaton 2018 királynője

Ötödik alkalommal rendezték meg Balatonfüreden a Miss Balaton szépségverseny döntőjét. A szombat esti finálén ismét gyönyörű lányok mutatkoztak be a színpadon, így az Epres Judit vezette zsűrinek – amelynek tagja volt Debreczeni Zita és Dobó Ági is – nem volt könnyű dolga meghozni a döntést, hogy kinek a fejére kerüljön a korona.   Végül a…

Share
0

Epres Panni tanácsai nem csak szépségkirálynő jelölteknek

Epres Panni komoly tapasztalattal rendelkezik a kifutók világában. Sokat látott már, de azért a mai napig érik meglepetések a divatszakmában. Idén is tanácsadóként segíti a Miss Balatonra jelentkező lányok felkészülését, és most elárult néhány apróságot, amivel a castingokon pozitív benyomást tehetnek a versenyzők.   Ezeket a tanácsokat azonban nem csak a szépségkirálynő jelölteknek érdemes megfogadni….

Share
0

Fiatal szépségkirálynő csatlakozik a Miss Balaton mentor csapatához

Idén is augusztusban választják meg a Balaton királynőjét. A szépségverseny jelentkezési időszaka már javában tart, a missbalaton.hu oldalán már 17 éves kortól jelentkezhetnek a lányok, akiknek idén is egy profi stáb segít majd a felkészülésben. Idén pedig új mentorok is csatlakoztak a csapathoz: Szabó Dóra mellett Gelencsér Tímea is tanácsokkal látja majd el a versenyzőket….

Share
0

Dukai Reginát édesanyja indította el pályáján! (interjú)

A Miss Balaton 2017-re a jelentkezés lezárult, de hamarosan kiderül, hogy kik esélyesek a koronára. Korábbi interjúnkban Iszak Eszter elmondott minden fontos infót a versennyel kapcsolatban. Megtudtuk a tavalyi Miss Balaton királynőjétől, Nagypál Krisztinától, hogy mit tanácsol az idei jelentkezőknek. Király Lili, a 2014-es Miss Balaton győztese pedig arról mesélt, hogy miként változott meg az élete a verseny óta. Interjúnkban…

Share
0

Király Lili élete teljesen megváltozott a Miss Balaton óta! (interjú)

Elstartolt a Miss Balaton 2017! A jelentkezés lezárult, hamarosan kiderül, hogy kik esélyesek a koronára. Korábbi interjúnkban Iszak Eszter elmondott minden fontos infót a versennyel kapcsolatban. Megtudtuk a tavalyi Miss Balaton királynőjétől, Nagypál Krisztinától, hogy mit tanácsol az idei jelentkezőknek. Király Lili, a 2014-es Miss Balaton győztese pedig arról mesélt, hogy miként változott meg az élete…

Share
2

Nagypál Krisztina sokkal jobban érvényesül a Miss Balaton óta! (interjú)

Még mindig lehet jelentkezni a 2017-es Miss Balaton szépségversenyre, ahová idén is 18 és 28 év közötti lányok jelentkezését várják a www.missbalaton.hu oldalon. Korábbi interjúnkban Iszak Eszter elmondott minden fontos infót a versennyel kapcsolatban. Megtudtuk a tavalyi Miss Balaton királynőjétől, Nagypál Krisztinától, hogy mit tanácsol az idei jelentkezőknek és miben változott az élete.

Share
3

Iszak Eszter így készíti fel a Miss Balaton versenyzőit (interjú)

Kezdetét vette a 2017-es Miss Balaton szépségversenyre való jelentkezés. A versenyre idén is 18 és 28 év közötti lányok jelentkezését várják a www.missbalaton.hu oldalon. Ott jártunk az esemény sajtótájékoztatóján, ahol Iszak Eszter elmondott minden fontos infót a versennyel kapcsolatban. Riportunkban a csinos műsorvezetőnő a trendek mellett arról is beszélt, hogy mire kell nagyon oda figyelniük a…

Share
0

Királynői szépségtippek a dermesztő hidegben

Repkednek a mínuszok odakint, amely nem csak kedvünket szegi, de bőrünket is próbára teszi. A megváltó tavaszi napsugarakig még kicsit várnunk kell, de addig is van néhány egyszerű házi praktika, amellyel segíthetünk megőrizni ragyogó arcbőrünket a fagyos időkben is. A Miss Balaton királynői, Király Lili és Nagypál Kriszti is a természetes összetevőkre esküszik, legyen szó…

Share
0

Kocsis Korinna újabb világmegváltó lépést tervez

A gyönyörű Kocsis Korinna a világ meghódítására készül: decemberben összeméri szépségét az egyik legrangosabb nemzetközi verseny, a Miss Supranational mezőnyében. A magyar modell számára egyáltalán nem lesz új kihívás az, hogy nemzetközi porondon mutatkozzon be, hiszen 2009 óta folyamatosan szerepel a kifutókon, illetve kamerák előtt. Ez a verseny azonban mégis más: a Miss Supranational mezőnyében 100…

Share
0

Az egykori szépségkirálynő és párja minden eshetőségre felkészült

Fokozódik az izgatottság Dobó Ágiéknál: a csinos modell második várandóssága legvégén jár. Az egykori szépségkirálynő elmesélte, hogy most már bármelyik nap készen állnak az új családtag megérkezésére. A babakelengye várja új gazdáját, és a szülésre összeállított csomag is mindenhova „elkíséri” a kismamát.   Dobó Ági boldogsága aligha lehetne teljesebb, hiszen hamarosan második kisfiának ad életet….

Share
1 / 2 oldal12